Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1899
Márki Sándor naplói II. 1899 247 pecsenyére. így és ilyenformán elég zajosan élünk. - Ma temettük el Hegedűs Sándor, István és Béla derék édesanyját, óriási közönség jelenlétében. Ny. b.! jún. 26. Hogy el ne felejtsem (mert három hétről megint utólag írtam meg ezt a krónikát), Torma Miklós barátom, szolnok-dobokai alispán 19-én órahosszat kapacitált, hogy 5 íven 1000 frt-ért írjam meg Szolnok-Doboka monográfiája egy fejezeteként az erdélyi vármegyei intézmény történetét 1301-től (ahol Tagányi elhagyta), de nem álltam még kötélnek, ellenben éppen ma ígértem meg Nagy Miklósnak, hogy megírom a bevezető részt a Trónörökös-féle Osztrák-Magyar Monarchiának Erdélyről szóló kötetéhez. - Ezen a héten készült el a nyomda A longobardok hazánkban c. füzetemmel37 s gimn. földrajzom 4., és leányisk. földrajzom 6. kiadásával. Sok is a jóból s remélhetőleg jól fog esni a tordai sósfürdő, hová Velics polgármester nagy dicsőségére az olasz út előtt vagy két hétre kimenni szándékozunk. aug. 12. Több mint hat hétről vagyok adósa naplómnak, mely immár hiába könyörög teljességért. így jár az ember, ha avagy csak két hetet tölt is Tordán. Tordán a sósfürdőben júl. 4-17-ig időztünk Kozmáék, Muraközyék, Velicsék társaságában. Naponként kétszer is fürödtem, s ez és a sok séta, gondtalanság valóban jólesett. De 6-án nagyon megijesztett feleségem, ki első fürdése alkalmával elájult. Csak Kozmáné jelenlétének s fia, Imre orvosi segítségének köszönhetjük, hogy nagyobb baj nem történt. Egész nap gyönge volt, de azután visszatért egészsége és jókedve. A „légyfürdői” ebédek, a „kávéházi” szieszták (Kozmáné adván a feketekávét), a tordai ki- s berándulások, látogatás a Dörgőben s a bányában (a visszhang sokszoros háborgatásával), a fátlan vidéken tett séták, az esti „szalonélet” a lehangolt zongorával stb. jót tettek mindnyájunknak. A most Dévára törvényszéki elnökké kinevezett Papp Domokos kir. ügyésszel s a két Kozma fiúval én júl. 14-én kirándultam Topánfalvára, útközben Lunkán összebrúderezvén Papp-pal s megösmerkedvén az öreg Érsek bácsival, a topánfalvi doktorral és fiával; Offenbányán ebéd előtt megnéztük a bányaműveket, s mindvégig gyönyörködtünk az Aranyos völgye szépségeiben. Topánfalván már várta a távirat Pappot, hogy anyósa meghalt. Ez és hirtelen rosszulléte nagyban rontotta a hangulatot. 15-én reggel a két Kozmával s az Érsek fiúval kikocsiztam Verespatakára. Sok vesződség után lovakat kerítvén, nekiindultunk lóháton (et tu mi fili, Brute!) a Detonátának. De a sok szuszakodásnak megittuk a levét, mert félúton felhőszakadás ért utol s vert Búcsúmig, hol az oláhok éppen a roppantul megdagadt patak ellen védték falujukat. Érdekes látvány volt, de az esőben nem mehettünk tovább, a hidat is fölszedték előttünk. A collatio a pópa házában volt, ahol csak egy tyúk és egy macska fogadtak bennünket, a többi a patakkal bajlódott. Kétórai várakozás után, hogy Papp-pal visszaindulhassunk még ma, a Detonáta meglátása nélkül indultunk, vagy inkább „lovagoltunk” vissza; nyomunkba jött Herman Ottó is („a garabonciás diák”, ő mondta nekem lóhátról). A síkos út miatt a Csetátyét sem néztük meg közelebbről. Mire kiértünk (immár kocsin) a verespataki völgyből, az idő végre kiderült s megnézhettünk néhány aranymosót. Este 5-kor értünk Topánfalvára, már 6-kor a még mindig beteg Papp-pal továbbindultunk; 8 előtt Offenbányán voltunk, de csak 10 óra tájban kaptunk egy kis vacsorát és ágyakat. 37 A longobardok hazánkban. I—III. Erdélyi Múzeum, 16. köt. 1899. 5. fűz. 276-288. p.? 6. fűz. 349-360. p., 7. fűz. 433-449. p.
