Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1893

20 Márki Sándor naplói II. 1893 K[ároly], Zichy A[ntal], Tóth L[őrinc], Szabó József) gratuláltak. Este az Istvánban össze is jöttünk néhányan s Láng Lajos meg is dikciózott. jan. 10. A Pesti Naplóban szellemeskedve, de durván szólt előadásomról Sebestyén Gyula3 (a fiatalabb), kiről kitűnt, hogy a múzeumból ismerem, bár nem tudtam, hogy ő az a Sebestyén. S pár nappal előbb, hogyan örvendezett, hogy viszontláthat!- Ma kaptam meg a másik Sebestyén Gyula bírálatát is, mellyel világtörténelmem 3. kiadását4 még mindig a legjobbnak mondja ugyan, de azért sok kifogást tesz ellene. Ennyi Sebestyén közt utóvégre mégiscsak én leszek az agyonnyilazott Szent Sebestyén.- Este Lóczy, Varga, Jancsó, Árkai stb. gyűltek össze a régi asztal köré a Koronában. Lóczy és Thirring a Földrajzi Társulat válságával, a többiek a Tanáregyesületével mulattattak, inkább szomorítottak. Mindkettőnek oka Berecz. Kolozsvárban. 11. De. még a Földrajzi Társulat könyvtárában dolgozgattam s beszélgettem Lóczyval és Jankóval. Mangoldot is meglátogattam. - A délutáni gyorsvonattal szegény Juliska szerető köréből hazajöttünk Kolozsvárra, hol a késői éjjeli óra dacára vártak reánk Szádeczky és Szinnyei a feleségeikkel, mi csakugyan kedves figyelem volt tőlük. Engem mégis Savanyú Józsinak neveztek el, mert már elfogyott a kedvem. jan. 12. A Kölcsey Egyesület véleményadásra szólít föl, hogyan közöljék a forradalom idejéből birtokukban levő mintegy 10000 Csányi László-féle okiratot? - Hámnál, Számeknél csak ma voltam első látogatáson. - A budapesti élményekből még föl kell jegyeznem, hogy Varga Ottó felszólított egy nagy magyar történet számára az Anjouk korának 40 íves 1200 frt-ért való megírására, de nem vállalkozhattam. A kolozsvári pályázaton való ellenfeleim közül találkoztam Demkóval, ki nagyon haragszik a jelöltetés miatt, de nem rám, hanem az egyetemre; s Mika Sándorral, ki utódom lett a VII. kér. gimnáziumban. jan. 13. Az asszonyok péntekjén Szinnyeiné kibékült Széchynével, ki őt imént még mindennek elmondta. Nagy csodálkozás illetékes körökben. jan. 14. Az öreg Szinnyei kijelenti, hogy ő nem mondta a Sebestyén (múzeumi) által rólam szájába adott szavakat. Ezt nem is én kérdeztem, hanem a fia. Éjfélig rögtönözve Szádeczkyéknál tarokkozgattunk. jan. 15. 3 -én. [Sebestyén Gyula]: Peró lázadása az Akadémiában. Pesti Napló, 44. évf. 1893. jan. 10. 14. sz. 8. p. A cikk hangütését jellemzi Márki bemutatása. Id. Szinnyei Józsefet „idézve” Sebestyén a következőképpen írt Márkiról: „Meglássa ez se viszi soká; félig mellbajos, mert mindig dolgozik. Ha ön a múzeumba megy, Márki ott van, ír; ha az egyetemi könyvtárba megy, Márki ott van, ír; ha Budára megy, Márki az országos levéltárban van és ír; ha Kolozsvárra megy, Márki ott van, ír; ha pedig ön marad és Márki megy, Márki akkor is csak ír.” Sebestyén interpretációja szerint a felolvasott részek adathalmaza nem rajzolta ki sem a lázadást mozgató ideákat, sem Péró jellemé 4 Világtörténelem felsőbb és polgári leányiskolák számára. 3. kiad. Bp., 1893. 187, [4] p.

Next

/
Thumbnails
Contents