Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1897
190 Márki Sándor naplói II. 1897 szept. 15. Egyetemünk megnyitó közgyűlésén Farkas Lajos alázatosan számolt be a múlt esztendőről, Lechner pedig önérzetes programot adott, valódi egyetemet s nem iskolát akarván. szept. 16. Mariska lányom ma Heintze k. a.-tói olaszul kezdett tanulni. Én is ma kezdtem meg előadásaimat Oroszország történetéből, 10 hallgatóval. szept. 17. A kultuszminisztérium egészen az egyetemi tanács elé terjesztett javaslatom értelmében rendezte az unitáriusok teológiájának egyetemünkkel való ún. „kapcsolatát”, vagyis a 10 órás kedvezményt csak a teológia 3 évére adta meg, a 4. (szigorló) évben teljes óraszámban kell a növendékeknek hallgatniok, tanárvizsgálatot pedig a régi módon tenniök. szept. 19. Megjelent az Athenaeumnál Pista bátyám A sakkjáték tankönyve c. munkájának 2. kiadása 8r. 352 lapon, díszes kiadásban.38 Sajtó alá én rendeztem; s az özvegynek ma már el is küldtem az ezért s a sakk-abc-ért járó 350 frt honoráriumot. - Du. 2 'A órás sétát tettem feleségemmel, lányommal a kolozsmonostori restaurált romoktól a Kányafőig. szept. 20. Az estét Durbintséknál töltöttük. szept. 21. Este Halász Náci s részben Durbintsék voltak nálunk teán. szept. 22. A német császár mai budavári áldomásának hatása alatt tartottuk ez évi első kari gyűlésünket Halász Náci elnöklete alatt. Én a bukottaknak érettségi vizsgálatra harmadszor bocsátása ügyében referáltam. - A most elhunyt gr. Pálffy Móricot ugyan cifrán búcsúztatják a lapok.39 Az egykori kormányzó dzsidás kapitány vagy főhadnagy korában Sarkadon is állomásozván, gyakran járt nagyapámhoz; mint édesanyám mondja, igen kedves társalgó volt, csak azért haragudtak rá, hogy kényelmesen hátravetvén magát a kanapén, szerette fölrakni lábát az előtte álló kis asztalra. Ebből a pillangóból különben csúnya hernyó lett utóbb. Csak gr. Zichy Nándor siratta el. szept. 26. Az írod. Társaság ülésén tag létemre én elnököltem. Ez lévén a társaság első ülése, a nemzetet újabban megörvendeztető újabb kulturális eseményekről, különösen a királytól tegnap felajánlott tíz szoborról szóltam.40 Jól fogadták. Du. séta a hegyek közt. 38 Vö.: 1897. jan. 15-i, 1897. márc. 4-i, 1897. júl. 10-i, 1897. szept. 4-i naplóbejegyzés. 39 Például a Budapesti Hírlap Pálffy Móric halála alkalmából írt cikke a következőképpen kezdődik: „Századunknak egy sötét alakja hunyta be szemét. Pálffy Móric meghalt osztrák földön 85 éves korában. Megütötte a szél. A magyar ember részvét nélkül látja ősei kriptájába térni, ahol a vöröskői Pálffyak fogadják.” Pálffy Móric gróf (1812-1897). Budapesti Hírlap, 17. évf. 1897. szept. 16. 258. sz. 4. p. 40 Ferenc József 1897. szept. 25-én kelt királyi szózatában udvartartása költségvetésének terhére - több évre elosztva - tíz szobor felállításának költségét ajándékozta a fővárosnak. A királyi szózat a szoborral megörökítendő személyek sorát is meghatározta. Az ajándékozásnak köszönhetően állították fel Szent Gellért, Anonymus szobrát, de szerepelt a listán Zrínyi, Bocskai és Bethlen Gábor neve is.