Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1896

Márki Sándor naplói II. 1896 135 Géza kitűnő ebédet adott. Kun Róbert rám is poharat köszöntött, de én egy kukkot sem szóltam, mert megfogadtam, hogy Németiben nem tósztozok; 1893-ban olyan furcsán fogadta Kuun Kocsárdra mondott köszöntőmet a grófné.14 Most különben a lehető legnyájasabb volt. A nagy társaság (Szentkereszty főispánnal az élén) sokáig maradt együtt a remek parkban s a termekben. B. Jósikáné duettben énekelt a pompás hangú dévai gvárdiánnal, aki különben azelőtt huszártiszt volt. Egyik-másik hazafi á la Noé megtévedt a bor erejét illetőleg, pl. a marosnémeti ref. pap, aki a grófi család belső dolgairól elég hangosan kezdett beszélgetni, úgy, hogy alig tudtam lerázni a nyakamról. Este 8-kor azután magunk maradtunk Ferenczivel mint a gróf vendégei, s a parkban, a vacsoránál s a Dózsa György állítólagos kardjával és sok egyéb relikviával ékesített nappaliban, sokat beszéltünk írod. és tud. dolgokról. A gróf egész fejezeteket olvasott fel Döbrentey Gábornak élete rajzából, melyből már egész kötetrevalót írt, de távol áll a befejezésétől. Későn feküdtünk. máj. 26. A múlt éjjel nem aludván, nagyszerűen aludtunk; úgyhogy csak reggel 8-kor mehettünk ki a fölséges parkba, hová az öreg gróf is csakhamar kijött (a grófnétól már tegnap este elbúcsúztunk), s újra irod. emlékekről, a park egyes részei elnevezésének irod. vonatkozásairól stb. beszélgettünk 'A 10-ig, midőn szíves házigazdánk hintáján Dévára távoztunk. Itt előkerítvén Hory Bélát és Apáthy árvaszéki ülnököt, fölsétáltunk a várhegyre, melyet Ferenczi még nem látott s most elragadtatással szemlélte. Az egészet megjártuk 1 3A óra alatt. Ebéd után kocsit fogadtunk Vajdahunyadra, de előbb bementünk traccsolni Réthi tanfelügyelőhöz; egyik leánya most már asszony, a másik szép leány - mindkettő volt tanítványom. A kocsin hárman (Hory, Ferenczi s én) A 5-re Vajdahunyadra érkeztünk. Bejártuk a vár restaurált részének minden zugát s én jól mulattam az őrön, ki bámulta Ferenczi műtörténelmi megjegyzéseit, s bizonyosan feltálalja azokat az ezután jövőknek. - Azután sziklákon föl s le, a h. igazgató, Markup szíves vezetése mellett végigrohantunk a vasgyár főbb részein, s itt különösen Hory álmélkodott a hallott számokon. Ez a telep hatalmasan fejlődik. - Rövid vacsora után a vonaton Piskibe mentünk, hol másodszor is vacsoráltunk, mégpedig oly sikerrel, hogy orrunk elől elszalasztottuk a személyvonatot; szerencsére azonban egy óra múlva gyorsvonat is indult - s erre azután a legjobb kedvben kapaszkodtunk fel. máj. 27. Hajnalban nagyon kedves emlékekkel érkeztünk haza. Három órai alvás egészen rendbe hozott, úgyhogy az estét egészen jól tölthettük Kozmáéknál. - Gergely Samunak a király megadta (május 1.) a ny. r[end]kívüli tanári címet és jelleget. Ez nagy elégtétel Samunak, aki olyan, mint a Brutus botja: kívül fa, belül arany. máj. 28. Höncz Kálmán alapos restaurálás alá fogta fogaimat. Vagy 3 napig fúr, farag és csiszol rajtuk. - Az estét Finályéknál töltöttük. Az asszony egész ideges, mióta tudja, hogy ura élete hajszálon függ - ma este azonban nagyon jókedvű volt! máj. 29. Az egyetem pályadíjkiosztó közgyűlése után Leövey miniszt. tanácsos külön rendkív. közgyűlésen nyújtotta át a rektori s dékáni új díszjelvényeket s a pedellusok 14 L. az 1893. június 12-i naplóbejegyzést.

Next

/
Thumbnails
Contents