Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1896

Márki Sándor naplói II. 1896 129 már megegyezett. - Délután feleségemmel, Meltzlékkel és Szádeczkyvel a Hója felé sétálva, egy ösmeretlen öngyilkos nőre akadtunk, ki félórával azelőtt lőtte magát agyon s most még csak a rendőrbiztos volt mellette. Este 9-kor a Keresk. Ifjak Társaságában felolvasást tartottam Széchenyi s nagyjaink címmel. Hálás közönség volt. Vacsorán együtt voltam velők éjfél után egyig, s nagyon jól mulattam. ápr. 9. Török Imre kijelentette, hogy a sok ülés miatt operálnia kell; de talán elha­laszthatjuk a dolgot az Olga lakodalma (ápr. 21.) utáni időre. - Ma reggel meg­halt Imre Gergely, adóhivatali segédpénztárnok, innen s a kolozsvári körből isme­rősöm. Ny. b.! - Meglátogatott Budapestről Frank Ferenc, a kegyesrendiek h. tar­tományfőnöke, titkára, Vámos és Tóth itteni házfőnök kíséretében. Legjobban meg van elégedve a rendnek Kolozsvárról kikerülő növendékeivel s még fejleszteni kívánja a Kalazantinumot. ápr. 10. Perczel belügyminiszter 30736/1. a. sz. a. (ápr. 8.) kinevezett „a magyarországi község- és egyéb helynevek egységes hiteles törzskönyvének létesítése céljából a kereskedelemügyi, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszterekkel egyetértőleg véleményező szakterületként működő állandó vegyes bizottság” tagjává - az Erdély­­részi Kárpátegyesület képviseletében. „E bizottság elnökévé dr. Jekelfalussy József miniszteri tanácsost, az Orsz. M. Kir. Statisztikai Hivatal igazgatóját, a M. Tud. Akadémia rendes tagját nevezte ki; a bizottság tagjaivá pedig: dr. Acsády Ignácot, a M. Tud. Akadémia levelező tagját; Berecz Antal m. kir. állami felsőbb leányiskolái igazgatót és a magyarföldrajzi társaság főtitkárát; dr. Csánki Dezső országos allevéltárnokot, a M. Tud. Akadémia levelező tagját; dr. Jankó Jánost, a Magyar Földrajzi Társaság titkárát; Kolossváry Miklós belügyminiszteri titkárt; dr. Márki Sándor kolozsvári kir. tudományegyetemi tanárt, a M. Tud. Akadémia levelező tagját; Mátray Elemér m. kir. államvasúti ellenőrt; Merza Lajos mérnököt, az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület főpénztárosát; Mosdóssy Imre kir. tanfelügyelőt; dr. Némethy Károly belügyminiszteri titkárt; Oberhäuser Lajos posta- és távírda-tanácsost; Radnóti Dezsőt, az Erdélyrészi Kárpát Egyesület főtitkárát; Tagányi Károly országos allevéltárnokot, a Magyar Történelmi Társulat ig. választmányi tagját; dr. Vargha Gyula miniszteri osztálytanácsost, az Orsz. Statisztikai Hivatal aligazgatóját, a M. Tud. Akadémia levelező tagját és dr. Vizneker Antal miniszteri segédtitkárt.”6 Karunk délutáni ülésén millennáris díszdoktorokká választottuk Müller Frigyes szebeni szász püspököt, Esterházy János grófot, Thaly Kálmánt, Zsilinszky Mihályt és Szilády Áront. Torma Zsófia ismételt szavazásoknál is megbukott 1 szavazattal, míg Szász Domokos, kit Széchy erőszakolt, határozottan elesett. Thaly és Zsilinszky utólagos ajánlásával engem bíztak meg. - Tegnap óta különben a sok ülés miatt orvosi kezelés alatt állok. ápr. 11. Az Érd. Múzeum tört. szakosztályában felolvasást tartottam a Rímes Krónika a honfoglalásról címen. Az estét Gyula napján Szentkirályiéknál töltöttük. 6 Az idézett rész a naplóba ragasztott nyomtatott újságkivágat.

Next

/
Thumbnails
Contents