Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1896

124 Márki Sándor naplói II. 1896 Ivánt kértem, segítsen egyben-másban Mari nénénknek, ki most oly egyedül marad. Híttam őt hozzánk, de aligha jön. Szegény Mili néni mindnyájunkat nagyon szeretett, s most nyáron nagyon nehezen búcsúzott el tőlünk. Mellbeteg lévén, mindig nagyon félt a téltől. Nyugodjék békében! jan. 18. Gergely Sámuelt a mai kari ülésen címzetes ny. rendkívüli tanárságra aján­lottuk. Szerény és érdemes ember, ha mégoly keveset tud is róla a világ. jan. 19. Kozma Gyuláéknál vacsoráltunk. - Feleségem, gyásza miatt, nem fogadta el az EKE jelmezbáljának alelnökségét (a múltkor én sem a M. Dorotheák báljának elnökségét). De hát éppen ma temették szegény Mili nénit! jan. 21. Szász Béla, mint Széchy mondja, három nap óta önkívületben van; nagy csa­ládjára annál szomorúbb, mert még nyugdíjának ügye sincs elintézve. Állítólag mú­zeumi tört. szakosztályunk jan. 15-i ülésén lett rosszul. jan. 22. Mili nénénk temetése költségeire 70, különböző egyesületeknek pedig 50 frt-ot küldtem. Ezen félévi előadásaimat ma fejeztem be. jan. 23. Édesapám elhunytának ma van 4. évfordulója. Legyen áldott emléke! - Mint Nagy Iván írja, Mili nénénk halálát húga csak reggel vette észre, pedig egy szobában aludtak; temetése Nagy Ivánék, Dedinszky Giza, Cséffalvay Pista mint rokonok s az öreg Szontagh Pál jelenlétében 20-án illően ment végbe. Nyugodjék békében! - Bölöny Sándor agy- és szembaja, mint bátyjától, Józsitól nagy részvéttel hallom, teljesen reménytelen. jan. 24. Este Kozmáék (kiknél ma egy hete mi voltunk) s Gergely voltak vendégeink. jan. 25. A Kárpátegyesület estélyére elvittem lányomat is, de csak a felolvasásra és hangversenyre; táncra nem maradtunk. jan. 26. Az estét a kopasz komáéknál (Szentkirályi) töltöttük. jan. 27. Meghalt Rózsahegyi Aladár, a közegészségtan tanára. - Este lányommal elmen­tem a konzervatóriumba, hol Farkas Ödön próbát tartott Mendelssohn Walpurgis­­éjéből. Közel 20 év óta nem beszéltünk egymással. Most mindjárt gratulálhattam is Balassa Bálintjának2 sikeréhez. jan. 28. Az estét több kollégámmal a Kalazantinum vacsoráján töltöttem. - Szendrei írja, hogy 500 frt-nál többe kerül a kolozsvári mesterektől készített Sz. György-szobor mintája, de a kiállítási bizottság megcsináltatja, ha ennyit csakugyan ad a város. Farkas Ödön: Balassa Bálint. Eredeti dalmű 3 felvonásban. Bp.? 1895. 48 p.

Next

/
Thumbnails
Contents