Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)

Liska András: A gyulai vár története a régészeti ásatások tükrében

180 VÁROS, URADALOM, VÁR 9. KÉP Az egyik ötszögletü bástya feltárása Kiss István vezetésével már ekkor bekapcsolódott Kiss István, a legendás hírű gyu­lai tanár is, aki tanítványaival együtt ásta ki a várat körülvevő Zwingerfal kicsiny, ötszögletü bástyáját a torony előtti részen 23 (9. kép24). Mindezzel párhuza­mosan jelentősebb tereprende­zési munkák is kezdődtek a vár körül, amelyek a teljes műemléki helyreállítást készítették elő. Eh­hez a folyamathoz csatlakozott a Magyar Nemzeti Múzeum régé­sze, Parádi Nándor, aki 1956-ban váltotta fel a lelkes, ám igazából csak amatőr régészeti munkát végző, helyi csapatot.25 Parádi irányította a munkákat aztán egészen 1961-ig, a vár helyreál­lításának befejezéséig. Az ásatás eredményeiről sajnos összefog­laló értekezést sosem jelentetett meg, ám a legfontosabb építéstörténeti megfigyeléseit és a vár történetének alapvető vázlatát egy rövidebb terje­delmű közleményben megírta.26 A vár feltárása során napvilágra került régészeti leletanyag nagyobb részét a kerámialeletek tették ki. Az anyag részletes és igényes feldolgozását több mint ötven évvel később Szalai Emese vállalta el egyetemi szakdolgozatában, amely hamarosan önálló kötet formájában is kiadásra kerül.27 Parádi Nándor a vár feltárását igyekezett szisztematikusan elvégezni, de munkáját jelentősen befolyásolta, hogy a régészeti kutatás mindvégig részben alá volt rendelve a műemléki felújítás éppen aktuális feladatai­nak. A felújítással párhuzamosan zajlottak az ásatások, sőt, Parádi több alkalommal meg is jegyezte az ásatási naplóban, hogy nagy kiterjedésű területeken sokszor a régész jelenléte és közreműködése nélkül történtek komoly földelhordások, tereprendezési munkák. Ugyanakkor a korláto­zottan alkalmas körülmények ellenére nagyon precíz dokumentációt ké­23 EFM Adattára 182/1954,242/1955. 24 Havassy Péter: A gyulai vár és uradalma. Bp., 2013. 50. 25 Parádi Nándor ásatási naplója alapján 1956-ban két időszakban, június 12-16. között, 21- én, 23-án, 25-én, 28-án, valamint szeptember 4. és 9. között folytak régészeti munkák. 26 Parádi, i. m. 165. 27 Szalai Emese: A 15-17. századi fazekasság emlékei a gyulai várból. Egyetemi szakdolgozat. 2014.

Next

/
Thumbnails
Contents