Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Dusnoki-Draskovich József: A gyulai vár 1566. évi török ostroma és a főbb elbeszélő források az ostromról, valamint Kerecsényi László személyéről
1 Dusnoki-Draskovich József f A gyulai vár 1566. évi török ostroma 123 a királynál, mert az őrség fizetetlen.147 1561. április végén azonban elég valószínűtlen az ilyen heves összeütközés éppen a legjobb vitézeivel. Hiszen csak február végén vonult be Gyulára 1260 katonával, ágyúkkal és hadfelszereléssel. A várat március 6-án vette át hivatalosan.148 A katonák és a polgárok eleinte sokat remélhettek tőle.) Hegedűs János követelésére azonban Kerecsényi nem ijed meg, hanem haragosan válaszol, megszégyenítve a vitézeket azzal, hogy nem is szolgálnak rá a zsoldra, csak kenyérpusztítók, akik a várban tétlenkednek, nem hoznak zsákmányt, török foglyokat vagy fejeket. Веке Pál erre azt javasolja, hogy induljanak portyára, és a zsákmányból ne is adjanak a „rossz ebnek”. (Ez a jelenet sem reális. A katonák önhatalmúlag, parancs nélkül nem indulhattak portyára. Ez a szokásos feladatuk volt, ráadásul zsákmányszerzésben bízhattak, ami pótolhatta a hiányzó zsoldot. A portyák célja a végvár pozíciójának erősítése, adóztatási körzetének megvédése volt az egész Tiszán inneni vidéken.)149 Amikor meglátják a török sereget, a megfontoltabb Веке azt ajánlja, hogy húzódjanak rejtekbe a túlerő elől. Hegedűs megpirongatja a vitézek előtt, hogy megijedt, tehát megszégyeníti Bekét, így a két főszereplő között is ellentét támad. Amíg vitáznak, a törökök odaérnek, és megkezdődik a viadal. A törököket megcsalja a látszat (ez toposz, legalább a trójai falóig megy vissza), a csata megfordul (toposz ez is, az üldözöttből lesz üldöző). A harc után a csatatéren Веке fennszóval keresi a megsebesült bajtársat, Hegedűst (szintén toposz; Kinizsi a sebesült Báthorit keresi így a kenyérmezei csata után, de talán máshonnan is ismert lehetett), tehát felülemelkedik az őt ért sértésen. Amikor visszatérnek Gyulára, Kerecsé- nyinek mégis adnak egy sebesült török vajdát, de most Hegedűs szégyeníti meg őt: „Igen örülsz te az gazdag prédának,/ De nem szánod sok jó vitéz halálát,/ Mert te azzal egy szálat sem gondolnál,/ Ha minnyájan odavesztünk volna,/ Csak teneked kazdag prédát hozhatnánk.” (A főúr és báró várkapitány megszégyenítése a legénye által a valóságban elképzelhetetlen volt.) A drámai végkifejlet miatt van tehát szükség a gyulai vitézek súlyos veszteségére, mert ezáltal Kerecsényi felelőssége és kapzsisága nyilvánvalóvá válik. Végül a magyar vitézek holttesteit illendően eltemetik, a török fejeket pedig karókra tűzik. (Jankovits további formulákra is utal, de ezekre nem térhetünk ki.) Mindebből az derül ki, hogy az ismeretlen szerzőnek kiváló a kom- pozíciós és a drámai érzéke, ezért sikerül a konkrét eseményen túl valami mélyebbet, általánosabb emberit kifejeznie, felvillantja a végvári ka147 Veress, i. m. 341. Hasonlókat írt 1561. okt. 12-én Nádasdy Tamásnak: „.. .innen mind székién szekik az szolgáló nép, mert itt éhei meg nem halhat, mert semmi fizetések nincsen.” (Kerecsényi, 1906. i. m. 261.) 148 Veress, i. m. 335-337.; Scherer, i. m. 144. 149 Vö.: Veress, i. m. 338., 340-342.
