Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Völgyesi Orsolya: Katolikus kisközösségek az 1950-es években: a Fekete Gabriella és társai elleni per tanulságai
A vizsgálati anyagból az is kiderül, hogy a fiatalember az Androsits által tartott apologetika előadáson először 1954 szeptemberében vett részt Fekete Gabriella lakásán. Fekete főcsoporttagjai közül Körmendi Edit vezette az egyetemista fiúkból álló csoportot, 1955 tavaszán merült fel, hogy belőlük is létre kellene hozni egy főcsoportot, hogy a kisebb fiúkat átvegyék a lányoktól. Ez a kezdeményezés azonban elmondása szerint nem bizonyult hosszú életűnek, egy-két összejövetelt és egy kirándulást követően a fiúfőcsoport gyakorlatilag megszűnt. Eördög László a vele készített interjúban a perről a következőket mondta: „A kihallgatások során lényegében a veszprémieket és a budapestieket összevonták ebben a perben, tehát a vád képviselői konstruáltak mesterségesen valami összefüggést. A Fővárosi Bíróság 1956. szeptember 19-én hirdetett ítéletet. [...] A bírósági tárgyalás tulajdonképpen nevetséges is volt, hiszen például az volt az egyik fő kérdés, hogy én egy kiránduláson nem voltam ott, de ott akartam lenni, de azért a bíró szerint szervezkedtem a gyerekek körébe. A fő vádlottak esetében azt állították, hogy a Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben aktívan részt vettek. Közben azért 1956 szeptemberének politikai légköre miatt a vádat leminősítették. Persze azért a legfőbb ügyészhelyettes azt állította, hogy mi a társadalom számára káros tevékenységet fejtettünk ki, eltérítettük a fiatalságot és ez is megjelent a mondataiban, mi kútmérgezők vagyunk. De végül, s ez volt a leminősítés, mindez nem irányult a politikai hatalom megdöntésére, hanem izgatás volt. Még azt is kierőlködték, hogy az egyesülési szabadsággal visszaéltünk.”14 A vád koncepciója szempontjából kitüntetett szerepe volt a per másodrendű vádlottjának, Eglis Istvánnak, aki ekkor a tabáni templom káplánja volt. Eglist nem csak a demokratikus államrend megdöntésével, de hűtlenséggel is vádoltak. Eglist 1937-ben szentelték pappá, 1939- től az AC keretein belül működő EMSZO (Egyházközségi Munkásszakosztályok) függetlenített titkára volt. 1940-től letartóztatásáig a pestvidéki fogház lelkészi teendőit is végezte. A német megszállás után Benkő Istvánnal, Freesz Józseffel, Magass Miklóssal bekapcsolódott a Magyar Front tevékenységébe. 1944 decemberében Benkő Istvánnal, Szalai Györggyel, Zsidai Józseffel, Ilosvay Ferenccel, Karikás Mártonnal és Tömör Magdolnával együtt letartóztatták és Dachauba hurcolták, Eglis innen 1945 augusztusának végén tért haza, Szalai György és Tömör Magdolna azonban életüket vesztették. 1945 őszén Eglist kinevezték a Kiss János utcai tanítóképzőbe hittanárnak. 1946. januártól a Hungária körúti tanítóképzőben, 1946 szeptemberétől pedig az Angolkisasszonyok kereskedelmi és polgári iskolájában volt hittanár. 1947 szeptemberétől egyetemi lelkész lett a Közgazdasági Egyetemen, 1951 óta káplán a tabáni plébánián. Deportálásból való hazatérése után, 1945 decembere és 1946 szeptembere között a Markó utcai fogház lelkészi teendőit is ellátta. 1945 decembere és 1948 májusa között többedmagával Mindszenty megbízásából Freesz József irányításával munkáslelkészi feladatot végzett. 1948-ban jelent meg A keresztény szociológia főbb kérdései című munkája az Actio Catholica országos elnökségének kiadásában, számos írása látott napvilágot a Vigiliában.15 Eglisnek a Bulányi-féle mozgalomban kétségtelenül meghatározó szerepe volt, aktív tagja volt a három piarista szerzetes (Bulányi, Juhász Miklós és Török Jenő) köré csoportosuló papi közösségnek. Fekete Gabriella kérésére aztán Bulányiék letartóztatása után is folytatta a 14 Visszaemlékezések, 2015.29. p. 15 Eglisről legújabban lásd: Soós Viktor Attila: Eglis István, az ellenálló. In: Eglis István: Keresztúton. Egy magyar pap Dachau poklában. Bp., 2014.195-214. p. 93
