Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Erdmann Gyula: Az embertelen kádárista megtorlás, a bűntelenek elleni bosszú példái a forradalom elfojtása után Békés megyében
Erdmann Gyula Az embertelen kádárista megtorlás, a büntelenek elleni bosszú példái a forradalom elfojtása után Békés megyében 1944/45 fordulójától diktatúráról diktatúrára váltott Magyarország. A német és nyilas uralmat a sztálinisták egyre erősödő, eleinte rejtett, a demokrácia látszatát őrző, de egyre nyíltabb és keményebb diktatúrája követte. 1948/49-re már a nyílt, kommunista erőszak és voluntarizmus vált meghatározóvá. Fokozatosan vették el a gyárostól a gyárat, kereskedőtől a boltot, iparostól a műhelyt. Az önálló tulajdonra támaszkodók mind gyanúsak, kommunista szemmel megbízhatatlanok voltak. A földreformot sokan támogatták, ám nyilvánvaló volt: a földosztás csak átmeneti és félrevezető volt. A kommunisták terveiben a kollektív gazdaságok szerepeltek közeli célként. Az 1945-ös választásokon ugyan a kisgazdák 57, az MKP csak 17%-ot kapott, a döntő pozíciók (belügyminisztérium, rendőrség vezetése, az új gazdaságirányítás) mind kommunista kézre kerültek - hiszen a háttérben, de meghatározó erővel ott állt a megszálló Vörös Hadsereg. Számos szakértő közigazgatási vezetőt és az említett tulajdonos körökből sokakat internáltak, megfosztottak befolyásuktól, majd 1947-től fokozatos erővel megindultak a politikai, rendőrségi eljárások, zömmel koholt vádak alapján. A parasztság sem kerülhette el sorsát: egyre nőtt az adóteher, a beszolgáltatási kötelezettség; a gazdagparasztok, az ún. kulákok sorsa a megfélemlítés, az ellehetetlenítés, a fizikai bántalmazások megalázó sora lett. Az erőszakpolitika fő végrehajtója „a párt ökle”, az ÁVO, később ÁVH lett. Ez a szervezet a párt vezetése alatt, törvényen kívül állt. Az „ellenséget”, így pl. a gazdag parasztokat akkor vitte el, amikor akarta s a fizikai bántalmazásoknak semmi sem szabott határt. Vidéken egyértelmű volt a cél: a nagy tekintélyű, földhöz értő, gyarapodó, hazát, egyházat, hitet, családot szerető, tisztelő réteget likvidálni kell. Megtörtént. A paraszti terhek oly súlyosak, a végrehajtás olyan brutális volt, hogy számos kulák lett öngyilkos, vagy „felajánlotta” földjét az államnak. Csak jelzésként: 1956-ig 1,5 millió magyar ember állt rendőrségi eljárás alatt s ennek minimálisan egyharmada parasztember volt. 1949-től 1953 júniusáig, a Nagy Imre-féle némi enyhülésig 850 ezer rendőri intézkedés történt, 650 ezer büntető pert indítottak. Ezek jelentős része is a parasztságot, a vidéket sújtotta. A kulákok szétverését a tehetősebb középparasztság elleni retorziók követték. Megteltek - persze nem csak parasztokkal, a városi „ellenséget” sem kímélték - a hírhedt internálótáborok: Recsk, Kistarcsa, Hortobágy. Recsken az ávéhás parancsnokság falán ott állt: „Ne csak őrizd, gyűlöld!” 1956 októberére legalábbis minden harmadik, negyedik családnak volt az országban elítélt, megszégyenített, vagyonától, képzettségének megfelelő hivatalától megfosztott tagja. Az volt 77
