Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
(Igazgató)Úr ír - Elek Tibor: Erdész Ádám, az irodalmár
Elek Tibor Erdész Ádám, az irodalmár A történész, levéltár-igazgató Erdész Ádámban egy tehetséges, érzékeny irodalmár veszett el - gondolhatják azok, akik tisztában vannak irodalmi érdeklődésével, és találkoztak is egy-egy írásával már irodalmi lapokban. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük sokoldalú munkásságának a szépirodalommal kapcsolatos szövegeit, akkor bátran megállapíthatjuk, hogy valójában nem veszett el az az irodalmár, csak az ő tevékenysége nem annyira látványos, mint a történészé. Nem könnyű nekem tárgyilagosan írni Erdész Ádámról, a személyességet mindenképpen vállalom is ezennel, mert éppen harminc évvel ezelőtt ismertem meg, közös barátunk, Kereskényi Miklós révén, s azóta tart az együttgondolkodásunk és együttmunkálkodá- sunk különböző témákban, ügyekben. Az irodalommal kapcsolatos szövegei egy részének ráadásul én voltam a megrendelője, szerkesztője is. Erdész Ádám szépirodalom iránti, számos recenziót, kritikát is eredményező vonzalma tapasztalataim szerint egyrészt a minőségi kultúra, művészetek iránt érdeklődő írástudó, értelmiségi természetes igényéből fakad. Olyan ember igényéből, akinek életében gyermekkorától meghatározó szerepe volt az olvasmányélményeinek, aki jól tudja, hogy mit kaphat egy-egy szépirodalmi műtől, s aki emellett olyan korban nőtt föl, amikor az irodalom és az írástudó társadalmi presztízse és valóságos hatóköre a mainak a sokszorosa volt. Aki egyetemistaként, majd fiatal történészként ráadásul azt is megtapasztalhatta, hogyan erősítik egymást a kor (a Kádár-kor, a rendszerváltoztatás kora) progresszív irodalmi és társadalmi, közéleti, politikai törekvései. (Ebből az élményből is táplálkozik, illetve erről az élményről is szól az egyik legjobban sikerült esszékritikája, A támogatástól a tiltásig címmel, Németh György A Mozgó Világ története című kötete kapcsán.1) S akinek, mindez nem utolsósorban a történeti kutatásaiból is ismerős lehetett, hiszen a XIX. század második fele, a dualizmus és a két háború közötti korszak társadalomtörténésze számtalan alkalommal találkozhatott hasonló helyzetekkel, példákkal. Ezzel már az első irodalmi jellegű szövegeinek a konkrét forrásvidékén is járunk. Az agrár- és társadalomtörténész természetesen és szükségszerűen jutott el már pályája elején a harmincas évek népi írói mozgalmához, az irodalmi szociográfiák világához, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Féja Géza és mások nézetrendszereinek, műveinek, pályájának vizsgálatához. Ugyanakkor, éppen a társadalmi-politikai és irodalmi kérdések korabeli átfedései miatt, nem is mindig könnyű eldönteni, hogy egy-egy írása a történész-kutató érdeklődésének vagy az irodalmárénak a terméke. De talán nem is kell, hiszen magában a szerzőben sem igen vált ez el élesen sohasem, egy ember kétféle irányultságának találkozási pontjairól van inkább szó. Ennek szép példája legutóbbi kritikája is a Bárka 2016/5. számából, amelyben Illyés Gyula nemrég előkerült 1956-os naplóját, annak kiadási körülményeit elemzi szakszerűen, nemcsak a korban, de az Illyés életműben való jártasságát is bizonyítva.2 1 A támogatástól a tiltásig. Németh György: A Mozgó Világtörténete. In: Magyar Szemle, 12. (2003) 5-6. sz. 173-180. p. 2 Feljegyzések az elsüllyedt Atlantiszról. Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956-1957. In: Bárka, 24. (2016) 5. sz. 97-98. p. 345
