Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Békés megye forrásvidékén - Dusnoki-Draskovich József: Gyula és Békés megye a török kiűzésétől a szentandrási felkelésig
malmokat lerontották. Ez a taktika, és az emiatt elhúzódó háború újabb, nagyarányú pusztulást eredményezett, hozzájárult a kultúrtáj további elvadulásához. A blokádháború következtében Gyula környékén 41 település lakossága menekült el. Szolnok visszafoglalása (1685) után kezdett Gyula körül szorulni a hurok, néhány váratlan támadás során betörtek a városba is és felgyújtották. A vár élelmezését Thököly Imre igyekezett segíteni török szolgálatban. Várad (1692) és Borosjenő (1693) visszavétele után Gyula reménytelen helyzetbe került védői is aláírták a szerződést a vár feladásáról (1694. december 21-én), és a török helyőrség január 18-án elvonulhatott, a várban lévő rácok azonban itt maradhattak.14 A visszafoglalt végvár védelmét német, magyar és rác katonaság biztosította. Gyulát és a hozzá tartozó területeket Gyulai Kerület néven a Budai Kamarai Adminisztráció igazgatása alá rendelték 1696-ban, és egy kamarai tiszttartót, Ferdinand Christian Lindnert állították az élére. 1696-ban csak romos és lakatlan falvakat láthatott a területen, 1698-ban pedig Békésen talált tíz embert, a többi falu lakatlan volt, bár az is lehetséges, hogy a jobbágyok nem osztották Lindner érdeklődését. 1699 és 1703 között már 31 falu települt újra.15 A végvár további sorsa is kérdéses volt. 1699 decemberében többek között a gyulai vár lerombolását is elrendelte az Udvari Haditanács. 1700 nyarán megkezdődött a vár kiürítése, a hadiszerek, az élelem elszállítása és a védmüvek lebontása. Oross András idézi Lindner beszámolóját, amely szerint 427 német katona 107 napot, 60 magyar hajdú hét napot, 467 rác hajdú egy napot, 134 Bihar megyei jobbágy egy hónapot dolgozott a külső vár védműveinek, palánkjainak lebontásán. Megállapítja, hogy a lerombolt várat végül 1700. december 27-én hagyta el a katonaság.16 Ha azonban megnézzük Rosenfeld mérnökkapitány 1722-ben készített alaprajzát és látképét Gyuláról (vagy Károlyi Sándor alább tárgyalt vázlatrajzát), azon nemcsak a XV. századi téglavár, hanem a végvár (a belső vár és a huszárvár) falai és bástyái is láthatók. A téglavár eredeti (szintén téglából épült) külső várának valószínűleg már a török időkben is csak az alapfalai léteztek, de megvan belőle (máig is) a téglából épített ágyútorony (a gyulaiak tévesen rondellának nevezik), a huszárvárban pedig a várfal belső oldalához épült, körülfalazott belső ágyútorony, a mecset és a minaret épülete. Hiányzik viszont a belső várat és a huszárvárat elválasztó falszakasz. Bizonyára lebontották a várfalak belső oldalán lévő fából és földből készült védműveket is. A kérdés valószínű megoldását Oross András könyvében 14 Szakály Ferenc: Hungária eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól, 1683-1718. Bp., 1986. 73-123. p.; A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről, 1686-1695. Szerk. és a bev. tanulmányt írta: Szita László. Gyula, 1995. (Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból, 19.) (a továbbiakban A törökök kiűzése, 1995.) 15 Héjjá Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája, 1715-1848. Gyula, 2009. 31. p. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből, 11.); A törökök kiűzése, 1995. 214., 218., 225. p.; Veress Endre: Gyula város oklevéltára, 1313-1800. Bp., 1938. 458-462. p. (a továbbiakban Veress, 1938.); Karácsonyi János: Békésvármegye története. 1-3. köt. Gyula, 1896. 1. köt. 310-311. p. (a továbbiakban Karácsonyi, 1896.); Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez, 1694-1848.2. köt. Békéscsaba, 1971.10., 14. p. (Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból, 4.) (a továbbiakban Implom, 1971.); Oross András: A Magyar Királyság törökellenes határvédelmi rendszerének felszámolása és átszervezése. Bp., 2013. 56-58. p. (Fons könyvek, 4.) (a továbbiakban Oross, 2013.). A török kiűzése utáni évszázadról 1. még: Dusnoki-Draskovich, József-Erdész, Ádám: Das Komitat Békés und die Familie Harrucker. In: Pammer, Johann: Die Erfolgsgeschichte des Johann Georg Freiherr von Har- ruckern. Bad Leonfelden, 2013.152-178. p. (a továbbiakban Dusnoki-Draskovich-Erdész, 2013.) 16 Oross, 2013. 128-130. p.; Veress, 1938. 466-467. p.; Scherer, 1938. 264. p. Scherer szerint 1701 januárjában távozott a helyőrség. 276
