Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Kelenik József: Adatok a kanizsai erőd építésének történetéhez (1577-1582)
1 Kelenik József f Adatok a kanizsai erőd építésének történetéhez 103 befejezték a még hiányzó fonatot. A falon a külső, magasabb palánksor képezte a meglehetősen vékonyka mellvédet, az alacsonyabb hátsó és a külső sor közötti feltöltött terület pedig a „gyilokjárót” adta. Ennek járófelületét, ágfonattal, deszkával, pallóval stb. burkolhatták. A „fal” építésének utolsó fázisa itt is az agyagos tapasztás volt. A mellvédet a megmaradt rövidebb cölöpökkel, esetleg egy felfont és megtöltött sövénnyel - ha szükségesnek látszott - még tovább erősíthették. Palánkjainkat minden esetben árkok veszik körül. Ahhoz, hogy egy szárazárok a harcok során valódi akadályt jelentsen, legalább két méter mélynek, és négy-hat méter szélesnek kellett lennie. Az ennél keskenyebb árkokon pallók, létrák vagy kettéhasított fatörzsek átfektetésével az átju- tás nem volt nehéz. A kisebb, gyengébb palánkok esetében, ahol - mint láttuk - a földdel tömött fal vastagsága egy méter körül mozgott, egy ehhez hasonló árokból jóval több földet termeltek ki, mint amennyit a palánk megtöméséhez felhasználtak. A maradék a palánkfal belső oldalának tövéhez került. Ha egy kis tábori ágyú nem is tudta átlőni a falat, egy 9-12 fontos golyó - feltéve, hogy nem a palánkfát érte - a fonadékon és a földtöltésen már áthatolhatott. Ezért volt érdemes az árokból kikerült földfelesleget belül, minél magasabban, a fal belső síkja mellé halmozni. A fent leírt palánk, a maga egy méter körüli vastagságával az ilyen módon épített falak minimumát képviseli. A bajcsavári, szintén kétsoros szerkezetű palánkerőd esetében a földtöltés vastagsága négy méter volt.7 A töltést lehetett ugyan még tovább szélesíteni, de a növekvő földtömeggel együtt nőtt a függőlegesen álló palánkfákat terhelő, kifelé ható nyomás is. Mivel egy faltörő ágyú lövedéke, 75-100 méternyi távolságból képes volt akár hat méternyi földön is átfúrni magát, azokat a nagyobb, stratégiai jelentőségű erődöket, melyek módszeres ostromra számíthattak, háromsoros palánkkal vették körül. A palánkfákat ebben az esetben három párhuzamos sorban állították fel. Egymástól való távolságukat több változó határozta meg. Fontos volt a töméshez rendelkezésre álló föld minősége, kötöttsége. Meghatározó volt a várbeli tüzérség elhelyezésének módja is. Ha nem terveztek a falba kazamatát, lőréseket építeni, akkor az ágyúk a falperem fölött tüzeltek. A földtöltés tetején álló lövegek több tonnányi súlya, a tüzeléssel járó rázkódás, a lökéshullámok és a vastag mellvéd súlya már eleve jelentős kifelé irányuló nyomást gyakorolt a palánkfákra. Ezt úgy igyekeztek ellensúlyozni, hogy a középső sor palánkfáit valamivel közelebb vitték a külső sorhoz. Így, a két palánksor közötti földtömeg mennyiségének redukciójával, csökkentették a külső törzsekre nehezedő nyomást is. Ha a földtömeg megosztása, a nyomáscsökkentés miatt szükségesnek látszott, a középső palánkfasort 7 Vándor-Kovács, 2002. 50.
