Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Agrártörténeti tanulmányok - Jobbágyviszonyok Szatmár megyében az 1774-es úrbérrendezés idején
fc==? Jobbágyviszonyok Szatmár megyében az 1774-ES úrbérrendezés idején 43 A közölt táblázat6 tanulmányozása során a legfőbb jelenség, ami rögtön kitűnik, hogy az adózó parasztság nem egységes. Mindenekelőtt kétféle jobbágyot tartanak nyilván: örököst és szabadmenetelűt. Örökös jobbágy alatt a röghöz kötött, szabad költöz- ködési joggal nem rendelkező, elsősorban régi jobbágy telkeken gazdálkodó, többnyire tősgyökeres lakost kell értenünk. A szabadmenetelű jobbágyság főleg a XVII. század folyamán alakult ki. Már a XVI. században sem alkalmazták következetesen a Werbő- czy-féle törvényeket, s mind I. Ferdinánd 1556-os, mind II. Mátyás 1608-as törvénycikke a megyékre bízta a jobbágyság szabadságolásának kérdését. Bár a krónikus munkarő- hiány a nemességet mindvégig a jobbágyság megkötésére késztette, a tömeges szökések, a háborúk okozta elvándorlás és elnéptelenedés végül is, akár magánegyezkedés, akár szokásjog alapján, egy új típusú, szabadmenetelű paraszti réteg kialakulásához vezetett. A XVII. századi tömeges nemesítések s a földesúri szabadságolások is növelték a szabad- menetelűek számát.7 Ez a folyamat a Szatmár megyei adatok fényében különösen tisztán megfigyelhető. A táblázatban szereplő 97 község esetében a röghöz kötött jobbágyok száma 1087, míg a szabadmenetelűeké 2863. Nyilvánvaló, hogy az utóbbiak számaránya lényegesen nagyobb, mintegy 72% -kai. Az Arad megyei és bánsági úrbérrendezés csak szabadon költözködő jobbágyokat tart számon, de még a partiumi Szilágyságban is számos nemesített falu enged arra következtetni, hogy a jobbágyág általános röghöz kötöttségéről alkotott fogalmakat - legalábbis annak eddigi romániai értelmezését - sok tekintetben módosítanunk kell. Nyilvánvaló, hogy az Erdélyi Nagyfejedelemség területén kívül eső, egykori magyarországi vármegyék agrárnépességének helyzete, éppen a történelmi körülményekből kifolyólag, lényegesen más, mint a belső erdélyi megyékbelié. A szabadmenetelű jobbágyok helyzete mindenképpen előnyösebb volt, legalábbis a folyamat kezdeti szakaszában. Az is nyilvánvaló, hogy a XVIII. századi új telepítések már csakis a szabad költözködés feltételei között mentek végbe.8 De a mezővárosok is, főleg a kollektív tehermegváltás feltételei között, biztosították lakóiknak a személyes szabadságot. Nagykároly 390 jobbágycsaládjából 372 szabadmenetelű. Nagymajtény lakói mind szabadmenetelűek, de hasonló a helyzet Tőketerebesen, Kálmándon, Mezőpetri- ben stb.9 Károlyi László, a megye legnagyobb földbirtokosa írta 1670-ben, a török háborúk után: „Jobbágyaimat mind elrablották, kit levágtak, a vetéseim mind odavesztek. Az két falumban tíz ház sem maradott, az örökös jobbágyaim helyében, hogy a föld teljességgel pusztán ne maradjon, jóllehet három esztendeig pusztán állott, tizenkét naposokkal kellett jobbára faluimat megszállatnom, az minthogy az egész károlyi jószágom is mindabból áll.”10 A jobbágyság mellett elég számos a földnélküli vagy igen kevés, nyolcadtelkes földterülettel rendelkező zsellérség is. A tanulmányozott községek összességében 1843 6 Állami Levéltár, Kolozsvár. Szatmár vármegye levéltára. Az 1774-es úrbérrendezés iratai. 7 Varga János: A jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban. Budapest, 1969. 264-265. 8 Lásd: Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Budapest, 1947. 140-149. 9 Állami Levéltár, Kolozsvár. A Szatmár megyei 1774-es úrbérrendezés iratai. 10 Varga i. m.
