Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - A romániai magyar történetírás a II. világháború után
318 Kovách Géza Historiográfiai írások Megpezsdült a helytörténet-kutatás, különösen a Székelyföldön, művelődési társulatok alakultak, tudományos szimpóziumokat szerveztek. A szabad sajtó lehetővé tette, hogy a napilapok teret biztosítsanak a helytörténetnek. Szekernyés János Temesvár művelődéstörténetéről írott cikksorozata már könyvvé nőtt, csak meg kellene jelentetni. Dukrét Géza szerkesztésében Nagyváradon Partium címmel negyedévenként megjelenő folyóirat indult meg, azzal a céllal, hogy összefogja a Bánság és Körösvidék helytörténet-kutatását, s rendszeresen tudományos találkozókat is szervez. Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, a Zürichi Magyar Történeti Társaság szervezett történész-találkozókat, s az itt elhangzott előadásokat meg is jelentette. A szabad utazás következtében megnyílt az út a magyarországi levéltárak, könyvtárak felé, s kiszélesedett az együttműködés Budapesttel, de a vidéki tudományos központokkal is, mint Nagyvárad-Debrecen, Temesvár-Arad-Szeged-Gyula között. Az addig alig ismert vidéki helytörténet-kutatók új gárdája jelentkezett s kapcsolódott a pezsgésbe. Említsük meg többek között Fleisz Lászlót, Péter Zoltánt Nagyváradról, Garda Dezsőt Gyergyószentmiklósról, Hermann Gusztávot, Róth Andrást és Zepeczáner Jenőt Székelyudvarhelyről, Németh Jánost Nagykárolyról, Puskel Pétert és Ujj Jánost Aradról. A lista csak töredékes, mert e rövid idő aligha elégséges az új eredmények felméréséhez. Ugyanez a helyzet a könyvkiadás terén. Már amennyire fel lehet mérni, a pillanatnyi helyzetet, néhány rangos új könyv az 1990 utáni évekből megemlíthető. Beszéljünk mindenekelőtt Jakó Zsigmond magyar akadémiai nívódíjjal kitüntetett hatalmas életművéről: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1258-1556 (1990). A fáradhatatlan Imreh István újabb dokumentumkötetéről, melyben a madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyveit tette közzé (1994), Magyar András II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadseregének lajstromát közölte (1994), Egyed Ákos két könyvvel gazdagította eddig is bőséges munkásságát, Csutak Vilmos Iskola és közművelés (1993), valamint Széchenyi és Erdély címmel а XIX. század nemzeti és társadalmi átalakulását elemezte (1991). Kötő József 1994-ben jelentette meg könyvét a két háború közötti erdélyi magyar színházról, Csetri Elek Bethlen Gábor életútjáról 1992-ben adott ki kötetet, hogy csak a legjelentősebbeket említsük meg. A helytörténeti kiadványokat egyelőre még követni sem tudjuk. Mégis felhívnánk a figyelmet Benedek Zoltán Érmellékről írt történelmi-földrajzi monográfiájára. Palkó Attila falumonográfiája Magyaróról, Barabás Lászlóéra Balán- bányáról. A mondottak nyomán tehát ígéretes jövő előtt állnánk, ha nem lennének egyéb gondok is. A komoly képzettségű gárda bizony kiöregedett. Az új ígéretek közül sokan elmentek, Vogel Sándor is már Budapesten hozta tető alá Krauss Georg krónikájának kritikai kiadását. De itt hagyott bennünket Benkő Elek is, akárcsak a művészettörténész Banner Zoltán. S a felsorolást folytathatnánk. Bizony, ha az itthon maradottak életkorát nézzük, legtöbbjük jóval túl van a nyugdíjkorhatáron, mások meg közelednek hozzá. Márpedig az új kutatógárda felneveléséhez évek kellenek. S ne feledjük, nincs egyetlen latin paleográfusunk Jakó Zsigmondot és Dani Jánost kivéve, kik bizony jóval túl vannak a hetvenen. De nincsen heraldikusunk, numizmatikusunk, fiatal régészeink is tapasztalatlanok, oklevélkutatóink kiöregedtek. Az új gárda nevelése az egyetemi tanszékek fela-
