Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
A kézművesek és a céhek történetéről - A mesterségek és céhek elterjedése Arad megyében a XVIII. és XIX. században
fes=? A MESTERSÉGEK ÉS CÉHEK ELTERJEDÉSE ARAD MEGYÉBEN fcs=? 223 bomló céhkötelékek lazulására utal az a pont, mely egyes mestereknek megengedi, a helyi hatóságok tudtával, a legények magánegyezmény szerinti alkalmazását. Érdemes idéznünk a tizenötödik cikkelyt, mely ismét az egyes uradalmak jogaira vonatkozik. „Kinek-kinek a mesterlegények közül szabadságában áll valamely uraság szolgálatjába lépni, hanem ha utóbb az ilyetén legény a mesterségre jutni kíván, szükséges, hogy nemcsak azon uraságtól a maga jó viselete felől tanulólevelet hozzon, de az utolsó, tudniillik amaz uraság szolgálatjába való átalmenésekor kapott céhbeli bizonyságlevelét is előmutassa, hogy abból által lehessen látni, ha netalán azon mesterét, kinél utoljára szolgált, megkárosította, avagy valami más cím alatt elbocsáttatott volna.” Az uradalmak jogaira való állandó hivatkozás valószínűleg Pécska függő helyzetére utal, s mint ilyen általános mezővárosi jelenség. Egyéb pontok betiltják a hétfői munkaszünetet, a szervezkedést és a bérharcot. „Senki a legények közül az úgynevezett korhelyhétfőn (Blauermontag) vagy más dologtevő napokon ne merje a munkát elkerülni, fél vagy környülállások szerént egész héti bérének vesztesége alatt, melyet a mestere kifogni, a céhládába adni tartozik, némely részét belőle az elhenyélt időhöz képest visszakapván. Ha a mester ilyetén korhelyke- dés miatt, a legényét a céhnél fel nem adja, az azon legényt különben illető büntetést duplán fizesse. Egyéberánt a legények az efféle többszöri általhágás esetében keményebb büntetéssel is illettessenek. [...] Valamint a mestereknek tilalmaztatik a kézi művek árát közértelemmel kények szerént felcsapni, úgy a legényeknek sem szabad a mesterektől megkívánandó bér eránt egymás között össze beszélleni. Illyetén legények mint lázítók az érdemlett keményebb büntetéseket nem fogják elkerülni” - olvashatjuk szó szerint az erre vonatkozó paragrafust. „A mesterlegények magok között különös szövetséget nem tehetnek” - hangzik a következő cikkely első mondata. Nyilvánvaló, hogy ekkor már a szabadabb egyezkedés, az uradalmi alkalmazás lehetősége a korábban igen rövidre fogott mesterlegényeknek is nagyobb mozgási szabadságot biztosított, s ez a bérharc valamelyes kezdeti formáját is lehetővé tette. A pécskai céhlevelek következő pontjai a céhbe állás módosításait szabályozzák. Ismételten kihangsúlyozzák az uradalom engedélyének szükségét, majd a „városi polgárság” megszerzését igénylik. Megkövetelik a remekmunkát továbbra is, de megtiltják a mesterasztalt s egyéb vendégeskedést. A királyi helytartótanács engedélyével a remekelés is mellőzhető. Itt már nyilvánvalóan megfigyelhető a központi hatóságoknak az a nyílt törekvése, hogy a szabad iparfejlődés érdekében a hagyományos céhszokásokat háttérbe szorítsák. A céhbeállás díja 15 forint volt. A pécskai céhek befogadták a szomszédos szemlaki mestereket, ami, mint az előbbiekben láttuk, a mezővárosi céhfejlődés egyik jellegzetessége. „A céhnek szabadságában áll egy-két vidéki mesterembereket a szomszédságból, de csak egyenként, és semmiféle szín alatt többekre ki nem terjesztendő filiális szövetség gyanánt fél mestertaksának letételével a maga kebelébe felvenni...” - olvashatjuk a pécskai céhlevél huszonnyolcadik pontjában. A szabályzat továbbra is igyekszik gátat vetni a szabad versenynek, megtiltja a legények elcsábítását, bérük emelését, a kontárkodást, a vásáron kívüli árulást stb.
