Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1875 89 Valamennyi tanárom ismert, s azok, kiknél több órát hallgattam, sok barátságot tanúsítottak irántam. Főleg Horvát, Hunfalvy, Kerékgyártó, Ribáry, Salamon. júl. 15., 16. Vasúton, hazafelé Sarkadra. Budapesten, hol ez ideig tartózkodtam, 4, Pozsonyban 1 évig egy lakáson voltam Gábor öcsémmel. júl. 24. Bementem [Nagy]váradra, egy láda régiséggel. A napot Bölönyéknél töltöttem; Sándornak szűrét az akadémiából e hó 2-án tették ki, a tanári kar magas akarata ellenére közölvén egy akadémiai egylet határozatát a hírlapokban. A másik áldozattal, az úgy látszik, derék Szécsey Ivánnal is megismerkedtem. Színház után (Kornélia, Felekynével) Böszörményi Gézával töltöttem az időt. Du. még Bócznét látogattam meg; leányai közül csak Ilkát találtam otthon. Náluk - Széchenyi tér 18. sz. - a kaputól jobbra eső kis szobában 5 'A esztendeig laktam. júl. 25. Az éjjelt Bérczy Ernő és Imre barátaim derék szüleinek házánál töltöttem. Anyjukat csak reggel ismerhettem meg; már délelőtt haza akartam jönni Sarkadra, de, ha nem is maradhattam ott még 2-3 napig (mint mondta, hogy lányaival is megismer- kedhessem), legalább az ebédet kellett bevárnom. - Fürdés után a Magyar Királyban egész csomó régi ismerőssel találkoztam; Pallay Jenőt, Pogyur Lipótot stb. már alig ismertem meg. Este hazajöttem. júl. 26. A napot Imrénél töltöttem Feketeéren. júl. 27. Atrándultam Juliskához [Gyulaváriba. Azóta ismét van egy kisfia (Andor). Éppen csak, hogy bekukkantottam; azonnal visszatértem. aug. 4. Meglátogatott Bérczy Ernő [Nagyváradról; több napig marad nálunk. A minisztériumtól júl. 22-én 16.858 sz. a. tanárképezdei dolgozatomért (Fekete-Körös) utalványozott 25 frt-ot ma megkaptam. aug. 9. [Gyula]váriban egész nap. aug. 10. Andrássy Kálmán, a gr. Almásy gyerekek nevelője, a két kis gróffal (Dénes és Gyuri) Kétegyházáról átrándult Sarkadra, hogy a megüresedett segédnevelőségre, fölszólítása folytán, általam ajánlott Fest barátom felől tudakozódjék. A tudósítással ugyancsak meg lehetett elégedve. aug. 11. Édesapámmal Kétegyházára, szülőhelyemre mentem. Andrássyval nem beszélhettem; az időt az öreg Szekéréknél és fiuknál, rég látott sógorom [nál], Károlynál töltöttem. Estefelé Gyulára érkeztünk, én ott maradtam, édesapám hazament. Pistánál találkoztam Herbert (Herberth) Antal és Dobossy Alajos t[ör]v[ény]széki bírókkal, Schmidt Frigyessel és Miskolczy Barna közjegyzővel. Ez utóbbi csak 24 éves; Lajosnak egyik legjobb barátja. A színházban láttam a gyulai publikum színét. aug. 12. Reggel hazajöttem.