Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1875 85 igen jól mulattam. Morelli Gusztáv mintarajziskolai tanárral és Becker Bélával brú- dereztem. Ennek húga, Sarolta, igen kedves jelenség; egy szegfűt adott emlékül; őrizem keményen. Öregüknek, Becker bácsinak kedvét pedig azzal nyertem meg, hogy az új párra valami kínvicces felköszöntőt mondottam nagyon sokat nevetett rajta.353 De. Salamon Ferencnél voltam, ki Löwenklau egy régi munkáját akarta megismertetni velem. El is hoztam tőle. Asztala most geol. térképekkel és könyvekkel van tele, Pest leírásához használja fel. jún. 27. Minden ismerősöm mint Marquis Jean d’ Ort üdvözöl, mely néven 3 verset írtam a mai Üstökösbe. Soha életemben annyi furcsa kritikát nem kaptam, mint erre a 3 rossz versre. jún. 28. Budán megnéztem a 26-i vihar borzasztó pusztításainak nyomait. Én aznap csak 30 lépésnyire mentem az esőben - és csontig áztam.36b jún. 30. Bevégeztem tanárvizsgálatra szánt dolgozataimnak letisztázását is. A magyar nyelv dipl. használatáról szóló 2r. 66, a török hódoltságról 45 lapra (2 térképpel) s a normannokról 23 lapra terjed. júl. 1. Az Olvasókör bizottságával mulattam kint a Városligetben. Gonda Bélával és Rudnay Bélával brúdereztem. júl. 2. Ma meg segélyegyletem némely tagjával ittam. Brúderek: Schäfer János, Schindelmann Sándor, Turcsányi Dezső, Demkó Kálmán, Juhász László, Simon Béla, s még néhány. Éjjel 2 órakor vetődtem haza. júl. 3. Folyamodtam a minisztériumhoz, hogy a Tanárképző Intézet gyakorlóiskolájához kinevezzen. Megismerkedtem Czobor Bélával. júl. 4. Vezettem a Bölcsészsegélyező Egyesület ez évi utolsó közgyűlését. Ez egyesület csak az idén kezdett rendbe jönni. Valami 160-170 frt-tal vettem át, s most 1000 frt 82 kr-ról lehetett beszámolnunk, s volt helyisége stb. Még azon de. az Olvasókör közgyűlésén is elnököltem; ezt azonban, mint határozatra képtelent (113-an voltak jelen) feloszlattam. júl. 5. Az Olvasókör bizottságából 24-en köteleztük magunkat, hogy 1885. pünkösdje vasárnapján este 7 órakor itt, Budapesten a Hungária fogadó éttermében, „esetleg nőnkkel és gyermekeinkkel” összejövünk. Alkalmi verset ... én csinálok, a gyerekeket ... én nevelem. Azt amazok kötötték ki, ezt meg én. Egy másik találkozóm 9-ed magammal (1 már meghalt) 1878. aug. 19-[én] szintén esti 7-8 közt a Hungáriában lenne. júl. 6. Hogy azonban milyen „apróságok” akadályozhatják meg az ilyes baráti összejöveteleket, mutatja szegény Amigó József esete, ki ma a csavargőzösről valahogyan a Dunába bukott s odaveszett. Váradon hat évig jártam vele együtt, s így csak 18 évre 35a U[gyan]itt ismerkedtem meg Bender Jozefával. 36b Ez idő tájban volt Sarkadon Spilka Júlia - később feleségem.