Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1892 661 dec. 19. Egyetemi előadásaimat befejeztem. Tanítványaim szorgalmasak s igen figyel­mesek voltak. Előadásaimat ki is dolgoztam a középkori intézményekről 4r. 286, az angol forradalomról 208 lapot írtam. dec. 22. Mariska az itteni felsőbb leányiskola IV. osztályából is szép értesítőt hozott ha­za, a tavalyinál is szebbet; csupa kitűnő és jeles. dec. 24. A karácsonyestét itthon, hárman töltöttük. Mariska szép karácsonyfájának mi is örvendtünk. Kapott elég mindenfélét: eszközöket virágkészítéshez, permetező ké­szüléket papír- és fatárgyak díszítéséhez, szép piros szoknyát, amit az anyja „slingelt”, babaruhákat, 5 képeskönyvet, Lujza nénitől zsebkendőket, illatszert és melltűt, Tóni bácsitól emlékkönyvet, - kamásnit, 2 téli harisnyát és sok mindenféle cukron kívül egy szép íróasztalt. - A feleségemtől kaptam hímzett székpárnát (együtt készítette Marcival) s a szokott nyakkendőket; ő kapott tőlem krokogyilkos tárcát 60 frt-tal; anyjának Mariska egy valóban szép kalotaszegi varrottas székborítót, egyik a másik­nak pedig sok puszit adott. dec. 25. Sehova sem mentünk, itthon ünnepeltünk. Tóni a nagylaki választások előké­születei miatt nem jöhetett el, s így Zsiga is otthon maradt. dec. 26. Mély megilletődéssel hallottam, hogy Osváth Imre, sarkadi ev. ref. lelkész és esperes 23-án élete 85. évében elhunyt. Ma temetik; s ha erről későn nem értesülök, elmentem volna neki megadni a végső tisztességet. Ma egy éve, János napján még hogy elgyönyörködtem benne, milyen jól mulat együtt a két öreg, édesapám és Imre bácsi. Augusztus 7-én láttam utoljára, s mint rendesen, csókkal búcsúztam el tőle. Nyugodjék békében!27 - Sarkadon ma tartotta eljegyzését vicegyámleányom, Feren- czy Ilona Kazik Pista gazdatiszttel. írja, hogy Mari néni (nevelőanyja) az első bíró­ságnál megnyerte a Berti bátyám által ellene indított port. - Vacsorán a szintén sar­kadi származású Veress Sándor családja volt nálunk. - De Sarkad régi víg napját, a János-napot sohasem találjuk meg újra! dec. 27. Az estét Szinnyei Józsiéknál töltöttük. Ott volt Vajda és Hám is. dec. 28. Nagy Iván írja, milyen nagybeteg volt. dec. 29. Homolya székesfehérvári tanár eladásra ajánlja itteni házát; de messze is van, nem is felel meg. Befejeztem Péró lázadása című akad. székfoglalómat,28 mely 134 lapra terjed. Sok is a jóból. dec. 31. Az újévi jókívánatok közt különösen jólesett az a távirat, melyben a Zirzen-féle polg. tanítónő-képezde III. A. osztályának tanulói, volt tanítványaim kívánnak jót. Az új esztendő fölvirradását Szinnyeiékkel jó kedvben vártuk meg Szádeczkyéknél. 27 Márki nekrológjai: Sarkad bölcse. Osváth Imre. Nagyvárad, 1892. dec. 28. 4. p. és Osváth Imre 1808­1892. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 36. évf. 1893. 28-29. p. 28 Péró lázadása. Bp., 1893. 96 p. (Értekezések a történeti tudományok köréből, XV. 11.)

Next

/
Thumbnails
Contents