Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

644 Márki Sándor naplói I. 1892 meg a [gyula]vári boldog házaspár most már mindig a nyakán lesznek. Azonban se­gítse Isten minden jóval! jún. 10. Mariska lányom jeles vizsgálatot tett Zirzenéknél a fels. leányiskola III. osz­tályáról. Értelmesen és bátran felelget, gyönyörködhetünk benne. - Akad. ülés után megismerkedtem Jekelfalussy Józseffel. Sörözni még Szilágyi bá’ és Pauler is eljött. Kitűnt, hogy Pauerrel is per tu vagyok. jún. 11. Köpesdynek ma jutott eszébe, hogy programértekezést kérjen tőlem. S meg­örült, mikor nemcsak én adtam, hanem Kempftől is szereztem mutatványt az Iliász­ból. így van ő mindennel. Hanem azért jó ember. jún. 12. Famíliámmal, Veress Endrével és Somogyi Lacival nagy kirándulás az Alpok­ba... a gellérthegyi Búsuló Juhászhoz. jún. 13. Ribárynak gimnáziumok számára általam névtelenül átdolgozott Világtörténel­me I. kötetét (8r. 192 1.) 10201. sz. a. már régebben engedélyezte a minisztérium. (Ez a 7. kiadás.) jún. 14. Megkezdődtek az éretts. vizsgálatok Erődi elnöklete alatt. A kormány biztosa Kármán, kinek tanítványa majdnem az egész vizsgálóbizottság. Örült is neki, jobban, mint Pauer, mikor - idejövet találkozván vele - Kármán nevét hallotta. jún. 15. Tegnap és ma Zirzenéknél is befejeztem a vizsgálatokat. A nagyobb lányok al­kudoztak, hogy csak ne menjek el Kolozsvárra. Szentül meg vannak róla győződve, hogy elmegyek, mert a múltkor a zenevizsgálaton ilyesmit hallottak Hegedűs Sándor­tól. jún. 16. Az öreg Bölöny Sándor, Sándornak, régi jó barátomnak az apja, [Nagyvára­don hirtelen elhunyt. Sándor egy időben komolyan összeveszett vele, mert az öreg, ki nemigen szerette a tudósokat, egyszer kihívatta Ugrára, hogy nézze meg az ott talált régiséget. S a sebbel-lobbal kijövőnek megmutatott egy vénasszonyt. Inkább bánthat­ta, hogy Sándor, kinek valami özvegyasszonya van - nem akar házasodni, Józsinak pedig nincs gyereke, s így kihalófélben van a családja. Ny. b.! jún. 17. Feleségem, Mariska és Lujza kimentek egy kis friss levegőre Horpácsra. - Az érettségi vizsgálatot 29 fiú tette le. Nálam 16 kapott jelest, 6 jót, 6 elégségest, 1 pedig megbukott. Tehát ismét többnek adott eminentiát a bizottság, mint amennyinek év közben én adtam. jún. 18. Az Orsz[ágos] Levéltárban, hová e hó eleje óta ismét följárok, megösmerkedtem Székely József Pest megyei levéltárossal. Az öreg Sándor János, ki most a dolgozószo­bában (Barabás Samu helyett) az ügyeletes tiszt, azt mondja, hogy olyan nagyevőben még sohasem látott olyan nagyivót. Váljék egészségére! jún. 19. A Kat[olikus] Kör által Sz. László szentté emeltetésének 700. évfordulóján ren­

Next

/
Thumbnails
Contents