Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

610 Márki Sándor naplói I. 1891 júl. 24. Zsiga írja, hogy aradi házunkat 7500 frt-ért eladta Vass Gusztávnak, az Arad- Csanádi Vasutak forgalmi felügyelőjének. Egy részre 1875 frt esik. Jobb ez így, mert úgysem jövedelmezett. De felesége szülőházától, annyi boldog óra tanújától mégsem válik meg az ember szívesen. - Feleségem ma hazaérkezett Kétegyházáról. Mezőhegyes, júl. 25. Márki Pista Kassáról pár napra megérkezett. - Mi a déli vonattal hárman Mezőhegyesre mentünk. Mariskának megvolt az öröme, mert Zsiga az 5 póniból négyet azonnal befogott, s megkocsikáztatta. júl. 26., 27. Zsigával egész nap a határban. - A miniszter júl. 20-[án] kinevezett a tanszer­tanulmányozó bizottságba. júl. 28. Mi hárman, továbbá Zsiga s Tóni bementünk Aradra; a testvérek 7 500 frt-ért csakugyan eladták Orczy utca 1. sz. a. levő házukat Vass Gusztávnak. Egy kötelék, mely Aradhoz fűzött bennünket, ismét elszakadt; de maradt még elég! - Réthynél hiába jártam az elveszett klisék miatt. Ez nagyon akadályozza a nyomást. A kollé­gák közül csak Kollmann-nal és Antolikkal találkoztam. Különben jól telt az idő. Megköszöntük az öreg Kristyórynak is a jó szomszédságot s a házra való gondvise­lést. Este hazajöttünk. Mezőhegyes, júl. 29-30. Zsigával napjában kétszer is a határban, a kaszinóban s a Szalétliben (Varga új vendéglőjében). A gyerekekkel (itt van most, anyjuk halálos beteg lévén, Soltésznak Sanyi fia, meg Anna nevű leánykája) pónikon kimentünk a géphez, de gyalog is nagy sétát tettünk. júl. 31. Egész nap dolgoztam; csak este tettem feleségemmel kétórai sétát. aug. 1. Köpesdynek küldtem egy tervezetet, micsoda négy kép s négy dombormű jöj­jön gimnáziumunk homlokzatára. aug. 2. Családommal és Zsigával átmentem Orosházára Janihoz. Délután azután na­gyon szomorúan néztünk egymásra Janival, mert még a holnapra ígérkezett Zsilinszky főispánnak szánt 4 üveg pezsgőt is megittuk. Este haza. aug. 3-4. Zsigával naponkint 2-szer is kimentem a határba; azután rendesen „bevargáz- tunk” (Varga új vendéglőjébe). aug. 5. Elköszöntem Soltészéktól. Felesége halálos beteg. Egyik fia difteritisz utóba­jaiban. Nem csoda, ha el van keseredve. Leánykája, Anna s fia, Sanyi, kiket ez idő­re Zsiga vett magához, kedvenceim. Pingálni való jelenet volt tegnap délután, hogy aludt Sanyi a Zsandárral, a nagy parasztkutyával. Kétegyháza, aug. 6. Mezőhegyesen befejeztük a vakációt s átmentünk Kétegyházára Böhmékhez. Az öreg Szekér Mihállyal bejártam „Szülőföldem szép határát”, Böhmmel pedig a parkot.

Next

/
Thumbnails
Contents