Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
58 Márki Sándor naplói I. 1874 okt. 25. Bölcsészeti Karunk ifjúságának segélyegylete egyhangúlag elnökül választott. Nemcsak azért hízeleg ez nekem, mert „vezér” (ex offo) még soha nem voltam, hanem azért is, mert a legnépesebb egylet elnöke lehetek, mely valaha e karon fennállott. A beírt tagok száma ti. a 100-at meghaladja. Linde Janival Budapesten ma találkoztam először. Elég sanyarú viszonyokkal kell küzdenie, de azt hiszem, szépen ki fog belőlük emelkedni. Közeli példa erre Ballagi Mór, kinek fia, Aladár, minden fesz nélkül beszélte előttem, mint tört mind magasabbra - a zsidó zugtanító fia. Most apja életrajzához gyűjt adatokat. okt. 26. Kókai, bár nem tudom, hogy jöhetne ki számításával, arra is késznek nyilatkozott, hogy az Irodalmi Értesítő szerkesztői költségére a jövő évtől kezdve számonként 15-20 f[r]t-nyi költséget adjon; azonban körülményeim nem engedvén, hogy a szerkesztést tovább folytassam, miután fáradságom így sem volna megfizetve, további áldozatot pedig nem követelhetnék az adott viszonyok közt, a vállalattól egészen vissza kell lépnem. okt. 27. A Tanárképző Intézetben a Fekete-Körös ismertetéséhez írt bevezetést olvastam föl. Hunfalvy, az előzményekből ítélve, azt - irányánál fogva - monográfiái irodalmunkban eddig páratlannak, úttörőnek nyilvánította, mely egészen eredeti modorban van tartva. Buzdított, hogy a többi részt is kidolgozzam; ha elkészülök vele, ő maga fogja benyújtani a Budapesti Szemléhez. Nem is álmodtam, hogy a jegyzeteim nyomán tegnap és tegnapelőtt délután összeütött tájékoztató kis vázlatot ily elismerés karolja föl. okt. 28. Egyetemünkön érdekes jelenet folyt le. A Reform tegnapi számának vezércikke többi közt Kerékgyártót is bizonyos tudományos szédelgéssel vádolván67 - mint ki a függetlenségi harc történetének hangzatos címével népszerűséget és hallgatókat hajhászott -, a megtámadott tanár a Károly kaszárnya karzatos termét zsúfolásig megtöltött ifjúság előtt kifejtette a maga álláspontját, és a közönség szűnni nem akaró éljenzései közt visszautasította a gyanúsításokat. Én Kerékgyártónak éppúgy nem vagyok föltétien tisztelője, mint Salamonnak, mert a történetet mindegyikök egyoldalúan fogja föl; pl. míg amaz minden, emez semmi súlyt nem fektet a kronológiára, ami itt is, ott is tévedés. Elejétől kezdve azt tartottam, hogyha Salamont (ki alapos meggyőződésem szerint a Reform id[ézett] cikkét írta) Kerékgyártóval tökéletesen össze lehetne vegyíteni, eredményül oly eszményi történészt kapnánk, kiben ennek két fő eleme: a végtelenül lelkiismeretes szorgalom és hatalmas földolgozói, kritikai ér legnagyobb mérvben föltalálható volna. De ha nem vesszük figyelembe Kerékgyártónak a szőrszálhasogatásig részletekbe menő kutatói, adatgyűjtési hajlamát, az az érdeme mégis örök időre fennmaradna, mit Eötvös Horvát Istvánban dicsőít (Pesti Hírlap, 1846. 695. sz.), hogy „nem volt tanítóink közt, kitől annyian tanulták volna a hazát szeretni. О a múltnak aknáiból nemcsak száraz tudományt, de meleg lelkesedést is hozott fel a tanítványai számára”68 stb. Kerékgyártó különben csak azon két év alatt is, mióta ismerem, nagyot öregedett, s ezt nagyban elősegítette ama pátosz, 67 Budpest, október 26. Reform, 5. évf. 1874. okt. 27. 295. sz. 1. p. 68 Eötvös József: Horvát István. In: Uő: Kultúra és nevelés. Szerk. Mezei Márta. Bp., 1976. 10-13. p.
