Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1890 569 kanalat, ő a báróságot dobta el magától (amit persze meg nem érthet egy Baron von Schossberger); de anyagi javakat csak így hagyhatott közcélokra. - S ha Kämmerer barátunk úgy találja, hogy a politikában fanatikus bolond volt, nem csekély mentsége, hogy lángoló honszeretet - egzotikus erény - tette azzá; s ha országgyűlési beszéde­inek gyűjteménye csak nyomtatványszámba megy, Székelyföld^ s több más munká­ja, fogyatkozásai mellett is örökbecsű marad. - Fölelevenítjük a róla szóló adomákat: hogy vette ősszel a „hagymót” - meg a hagymóáruló menyecskét; míg tavasszal el­adta a hagymót, hogy a venni szándékolt menyecskével kissé bizalmaskodhassék stb. Szerette az ifjúságot, s nekem is jóakaróm volt. Nyugodjék békében! ápr. 20. Ma temettük őt el; illetőleg a halottas háztól a közp. pályaházig kísértük. Éle­téből sok apróságot beszélt el Jakab Elek. Ifj. Ghiczey Samu, hű fiatal barátja pedig mondta, hogy levelemet, melyben - bajáról nem tudva - szavazatát kértem, pénteken megkapta s elolvasta. „Elmegyek. Rá szavazok” - suttogta, tehát remélte, hogy ba­ja csak múló. El is múlt. Legyen neki könnyű a székely föld, melyet úgy szeretett! - Majláth Béla tegnap, Jakab Elek, Pauer Imre ma szóval, Haan L[ajos], Téglás, Barsi, Vécsey levélben megígérték, hogy rám szavaznak; Kőváry „ha valakire”, bizonyosan rám adná szavazatát; de nem jöhet fel. ápr. 21. Előadásaimat a gimnáziumban újra megkezdtem; Zirzenékhez azonban - noha Mariskát éppen ma fürdette anyja a kanyaró után - még egy hétig nem szabad jár­nom. Károlyi Árpád és Szentkláray szavazatukat ígérték. Apr. 22-[én] pedig Acsády. A Kárpát Egyesület bp.-i szakosztályának választmánya kidol­gozta a Kárpát Egyesület új alapszabályát, melynek életbe léptetése a társulat köz­pontjának Budapestre való áttételével járna. ápr. 23. A Sz[ent] István Társulat irod. osztályának bizotts. gyűlésén, melyen kiadás­ra ajánltuk Ortvay egyházmegyei térképatlaszát, Fraknói, Csapiár, Kerékgyártó és Ortvay, azonkívül pedig Nagy Imre és Fejérpataky ígérték szavazataikat. ápr. 24. Majovszky szerént Grünwald is rám szavaz, s mint Tóth Lőrinctől hallotta, ked­vezők a kilátások; Csánki beszéli, mit már Csaplártól is hallottam, hogy Radvánszky őt tudtán kívül ajánlotta, s hogy nem tesz lépéseket akad. tagságáért. Én avisáltam neki, hogy tettem és teszek, mert kissé mégis unalmas és bosszantó volna ötödször is bukni. Körülbelül 37 szavazatra számíthatnék; ebből 25 meg is van határozottan ígérve. Majd meglássuk, mennyi lesz beváltva. - Lujza ma pár hétre, míg Spitkó kör­utat tesz, vendégül érkezett; volt öröme Mariskának. ápr. 25. Melyik Arad? címmel9 tárcát írván, bemutatkoztam Ábrányi Kornélnál. „Min­den jól van írva, amit kegyed írt”; holnap kiadja. Különben együtt járt Márki Ottóval, Józsi bácsi elhunyt fiával. ápr. 26. Ma sokat nevettek cikkemnek, s Ábrányi mutatott az utcán Apponyinak; akkor 9 Melyik Arad} Pesti Napló, 1890. ápr. 26. 1. p.

Next

/
Thumbnails
Contents