Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

556 Márki Sándor naplói I. 1889 tárban panaszkodott, hogy midőn mint díjnok a múzeumhoz került, milyen üres gőg­gel fogadták őt Csontosi és Fejérpataky, kiknek derogált, hogy egy díjnokkal szóba álljanak. De most már ő nem áll velők szóba. Könnyű neki. Éppen ma jelentette, hogy jegyben jár Péntek Rózával. így bomlik a már[a]marosi köztársaság! dec. 14. Mariska engedélyt kért, hogy zsebpénzéből egy 2 frt-os babát vehessen Duschek Margitnak, mert hallotta, hogy annak szegényes lesz a karácsonya. Erre csak enge­déllyel és csókkal lehetett felelni. dec. 18. Tegnap már a Koronába sem mentem be (pedig éppen Csiky keresett valami történelmi adatért), mert valami 2 hét óta bélhuruttal bajlódom. Óráimat azonban rendesen megtartom. 16-án befejeztem e félévi előadásaimat az egyetemen; 2-3 hall­gató járt el a 7-ből; tehát annyi, mint Salamonhoz a 30-ból. Zirzenéknél már meg­kezdtük a karácsonyi szünetet. Spitkó pár napra hozzánk érkezett. dec. 20. A Franklin Társulatnak átadtam kiadás végett Szántó Károly magyar földraj­zát, melyet azonban bizonyosan nem adnak ki. Ilye[t] nálunk csak tud. társulattól lehet remélni. Ellenben Schwarcz igazgató maga ajánlkozott, hogy kiadná tőlem az Oroszok hazánk történetében című könyvet 15-20 íven, mert ez már számíthatna kö­zönségre.37 - Ma Spitkó kedvéért Jancsó is nálunk vacsoráit. dec. 21. Spitkó hazament. dec. 22. Aradról Antolik keresett föl, s nálunk ebédelt. A napokban elhunyt Topler helyét szeretné elnyerni az V. kér. gimnáziumban. Egész nap vendégeink voltak, többi közt Nagy Iván s neje; pedig a karácsonyfát kellett díszítni. Este volt is öröme Mariskának, mert sok mindenféle ajándékot kapott. Ő is meglepett bennünket kézimunkákkal, Dvihaly pedig Mariska kezének mintázatával. Mariska nagyban fogadkozik, hogy a kapott francia képeskönyvekből hogy megtanul ő majd franciául. Hiszem is, mert nagyapának a francia köszöntő verset párszori hallásra jól elmondta, tegnap hazaho­zott évharm. értesítője pedig csupa kitűnőkből és jelesekből áll. A földrajzból csak ő a kitűnő. De hát - azt mondja - csak nem lehet más, mikor az apja könyvét tanulja. Nagy Iván egy pénztárcát adott neki. Mi is „megleptük” egymást (már ti. Juliska s én) holmi apróságokkal. Szóval vígan, családiasán ültük meg e kis ünnepet. Sarkad, dec. 23. Hazajöttünk Sarkadra. Útközben, Csabán találkoztam Dorogi (Feigenbaum) Nácival, temesvári tanárral, volt tanulótársammal és családjával. - Édesapámat jó egészségben találtuk. Az új háziasszony, Hoffmann Vilmosné, ennek kislánya, Margit s Pista bátyám lánya, Ilona képezték az utóbbi időben társaságát, melyet most már mi egészítettünk ki. dec. 24. Zsiga sógor, felesége és Duschek Mariska is beállított M[ező]hegyesről Ber- tiékhez. 37 A Franklin Szántó munkáját valóban nem adta ki. Márki Oroszok... c. könyvéből sem jelent meg új kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents