Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
538 Márki Sándor naplói I. 1889 remek terve szerént az 1792. évi hősök emlékére készült oroszlánszobor, a gleccserkert, a körvonalaiban igen szépen megmaradt vár, az ódon tanácsház és a vízi torony a hozzátartozó híddal stb. mélyen emlékezetünkbe vésődött. Láttunk huszárformába bújtatott cigányokat, kik mint „honfitársaknak” szalutáltak és velocipédező szando- linost. Amazoknál csak emez volt furcsább. S láttunk oly gyönyörű szivárványt a tó felett, minőt azelőtt talán sohasem. Este a Stadthof vendéglőben kis társaságunk Orbán Balázzsal és Giczey Samuval gyarapodott. Különben kívülünk is elég magyar vásárolgat most svájci fa- ragványokat. Luzern, júl. 22. Reggel bővebben is megvizsgáltuk a Kápolna-híd festményeit, s azután az Italia hajón a Vierwaldstádte-tó megtekintésére indultunk. Luzern és Flüelen közt úgyszólván minden kedvességét elővette a természet, hogy becses tetszésünket megnyerje; a Teli-kápolna, a Rüttli-mező, az igen szerény Schiller-emlék, az új Habsburg-vár stb. pedig történelmi visszaemlékezéseket keltett fel bennünk. A tó partján kanyargó remek kocsiút, s az alatt, az alagutakon át bujdokló Gotthard-vasút szintén szerencsés volt megnyerni legteljesebb elösmerésünket. Sőt az iskolás leányok s az, úgy látszik, Blaue Montagot tartó iparosok csolnakdalát is megtapsoltuk. Délben fölmentünk a Rigire, s a fogaskerekű vasútról igen bájosnak találtuk a kilátást; az 1800 m magas Kulmról azonban hiába tekintgettünk szét. A hegyek erősen pipáztak, s a köd, ha egy-egy pillanatra szétlebbentette is a szél, hogy a tiszta szép panorámának egyes kis részeivel ingerelje kíváncsiságunkat, mindinkább sűrűsödött, s négyórai várakozás után követnünk kellett Zachar példáját, ki korábban hazament. Bizonyosan nem a jámbor tinó miatt, mely ismételve tanakodott azon, hogyan öklelhetné őt le a lócáról. Mindennek a köd volt oka: a chlumi köd! Esőben érkeztünk le, s azonnal folytattuk utunkat Luzern felé, hová elég jókor érkeztünk, hogy meghalljuk a Stiftskirche híres orgonahangversenyét. Este búcsúvacsora. Holnap elválnak útjaink. Innsbruck, júl. 23. Reggel öt órakor hagytuk oda Luzernt, s esőben folytattuk utunkat Zürich felé, melyet az eső dacára is minden irányban bejártunk. Valóban kár, hogy egész teljességében nem élvezhettük a politechnikum, a régi sánc és a sétakert vidékéről nyíló szép kilátást. A szép villák, ódon és modern épületek, a tó partja s a háttért képező halmok, Zwingli temploma, a szobrok stb., melyeket a rövid és sáros idővel dacolva is jól megmutogatott ügyes kocsisunk, nyugodtabb és hosszasabb megszemlélést érdemeltek volna. A kertek városában Juliska levele várakozott rám; hála Istennek, teljesen megnyugtató hírekkel. A pályaházban nagy örömmel sietett elém egyik aradi volt tanítványom, Popescu Aurél, ki most egy romániai vasútnál van alkalmazva, s idegbetegségének gyógyíttatása végett időzik Svájcban. Zürichben egyáltalán több volt deákom látogatja a műegyetemet; Gergurevics és Schorr egymásután voltak az ottani magyar egyesület elnökei. Emlékül hagytam Zürichben napernyőmet, s elég kényelmetlenül folytattam utamat Ausztria felé, mert 3 perzsa is betelepedett kocsinkba, s az egyik azonnal maga alá rakta lábait. Sargansnál elbúcsúzott tőlünk Andrásovits, ki még egy kis oldalkirándulást akar tenni Svájcban. Derék, kedves öregúr, kivel igen jól találtuk magunkat egymás társaságában. Vonatunk berobogott a Rajna völgyébe, s pár pillanat alatt faképnél hagyta a hatalmas Lichtenstein birodalmat, melynek különben kedves a fekvése; Buchsban
