Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
536 Márki Sándor naplói I. 1889 júl. 12-én25 történt elhunytéról. 2 évvel volt fiatalabb nálam; Pozsonyban 1871-ben egyszerre nyertünk pályadíjat verseinkért. Őt azután is kegyelték a múzsák, de fösvények voltak vele szemben az olvasók. Évek óta küszködött a tüdővésszel, és elcsigázva, elhagyatva, szegényen halt meg. Nyugodjék békében! A feleségemtől s Juliska nénémtől kapott levelek megnyugtattak az otthoni állapotokról. Mariskának egy ajánlott levele miatt majd lekéstem a dijoni vasútról, mert a postára kellett utánamennem. Du. 3 órakor hagytuk oda Párizst, melyhez annyi szép és tanulságos emlék köt. Útközben arra is ráértünk, hogy megegyük a tegnap vett tengeri pókot, melyet Fábry azóta mindenüvé magával cipelt. Talán azért is halogattuk idáig megevését, hogy annál tovább vesződjék Fábry. - Ilyen a malícia. La Roche-ban felösmertek bennünket a vasútiak, hogy jó két hét előtt erre jártunk - a tonkingiakkal együtt. Szivar alakjában kínáltuk is nekik erősen a magyar barátságot. Interlaken, júl. 19. Dijonban éjjel lA 1-kor hiába mondtam Zacharnak, meg Güntheréknek, hogy a mi vonatunk train rapide; megmutatták a menetrendet, mikor indulunk, s kényelmesen vacsoráltak tovább. Ott is maradtak mind a hárman; poggyászaikat ellenben magunkkal vittük. Verviers-ben fölkértük az állomásfőnököt, nyugtassa meg a legközelebbi vonattal érkező, Bismarck-forma urat, hogy a poggyásszal nincs semmi baj, s Bernben az állomáson várjuk őket. Zachar utóbb beszélte, hogy az állomásfőnök csakugyan minden habozás nélkül lépett eléje, s tudatta vele izenetünket. A Neucháteli-tótól kezdve szinte elnyeltem szemeimmel a vidéket, pedig itt még nem is remekelt valami nagyon a természet. De először voltam Svájcban, s nem szabadulhattam az olvasmányaim alapján alkotott képek hatása alól. Bernben a fürdés által felüdítve, s bevárva 3 társunk megérkezését is, a Schanzlról élveztük a városra nyíló szép képet. Azután begyalogoltuk a középkori várost, megnéztük a szövetségtanács palotáját, a templomokat, régi szobrokat, árkádokat, medvéket stb., s a vasúti vendéglőben elköltött dejeuner után Interlaken felé indultunk. Güntherék nem jöttek, mert egy feladott poggyászuk elmaradt, s Andrásovits erre várva, szintén csak később jöhetett utánunk. Nem is gyönyörködhetett már a Thuni- (mint F[ábry] mondta, Tuniszi-) tóban, melyen a Bubenberg hajón ülve haladtunk végig. Kár, hogy az idő egyre komorabb lett. Midőn, a rövid összekötő vasút emeletén, Interlakenbe érkeztünk, már permetezett s nemsokára jócskán esett az eső. Szádeczkyvel csak rövidebb sétát tehettünk a Brienzi-tó felé szállodánkból, a Hotel du Lacból, hol Lekly Gyulát néhány más magyar társaságában találtam. Mi Szádeczkyvel a II. em. 22. száma alatt laktunk, s nagyot aludtunk hosszú utunkra. Az altató nótát a szállodánk alatt tovamorajló Aar vize fújta hozzá. Interlaken, júl. 20. Borús volt az idő, egész éjjel esett, s de. is nekikeseredett. Vendéglősünk (Hoffmann) egész elkeseredéssel értesült róla, hogy tovább akarunk menni, mielőtt a jegeseket vagy legalább a vízeséseket láttuk volna. Maradtunk tehát, délelőtt azonban be kellett érnünk egy kis gyalogsétával, melyet Interlakenben s legközvetlenebb környékén tehettünk. (Kora délután gyönyörűen kitisztult az ég, s 30 frankos kocsinkon kimehettünk a vidékre. Feledhetetlen délután volt ez. Az Alpok leghatalmasabb jegesei egyenként bontakoztak ki, s körvonalaik nem mosódtak el többé szemeink előtt. A 25 Július 11.
