Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
314 Márki Sándor naplói I. 1883 Kassa, aug. 28. Reggel a gépészeti iskolát, majd Leklyt kerestük fel, kivel azután nyakunkba vettük a várost. Meglátogattuk a szegény félvak és süket Paulikovics Lajost is. Valami egy órát töltöttem Leklyvel a kassai (felső-magyarországi) múzeumban, hol az öregebb Klinkovics kalauzolt. - Délután behatóbban megnéztük a dómot, azután katonazenét hallgattunk, majd Leklyéknél vacsoráltunk, s azután ismét cigányt (Horváth Ferit) hallgattunk, míg Mariska el nem álmosodott. aug. 29. Délelőtt még megnéztem a csinos város egyes nevezetességeit, s azután 10-kor továbbindultunk. Mérsékelt jegyünket nem akceptálták, mert az Csabától Kassáig és vissza szólt, s mi csak visszafelé használtuk. (Sok az okos ember.) Forróencsnél szálltunk ki, és egy parasztkocsin lebegtünk be Golopra Barabás sógorékhoz, kik igen szívesen fogadtak ezúttal. Barabással délután kikocsiztam a határba, újra sétát tettem az öreg Vay szép parkjában, s ittam a jóféle borokat. aug. 30. Délelőtt két hintón (Jánosnak szép fogata van) rándultunk ki Boldogkőváraljára; Juliskával a romokra is felmentünk, s mire leértünk, a hegyoldalban egy kis egres szőlővel s gyümölccsel vártak ránk Barabásék. Megnéztük Péchy Manó gróf csinos parkját is és Szántón át tértünk haza. NB. a szántói cukrászdában nemcsak hogy fagylaltot, de még árpacukrot sem kaptam. Délután boldog voltam. Megláthattam a mádi zsidó szülővárosát, s a Mádtól délkeletre levő fürdőt (Juliska hajdani rokkant imádójának, Petrákovicsnak birtoka). aug. 31. A délelőttet a cséplőgép szemlélésével töltöttük. Mariska boldog volt, mert a többi gyerekkel együtt „fészket” csinálhatott magának a kazalban stb. Golopról, hol most igen jól mulattunk, Szerencsre mentünk (hol ahányszor voltam, még mindig méltóságosnak tituláltak - a hordárok), s onnan este (többé nem kifogásolt jeggyel) érkeztünk Szolnokra, melyet, hogy az éji utat elkerüljem, egyúttal látni is akartam. Éjszakának idején a Fehér Lóba vitt a Fehér Ló omnibusz-kocsisa, és csak ott jelentette ki, hogy ott ám nincs már szoba. Úgy mentünk a Magyar Királyba. szept. 1. Begyalogoltuk Szolnokot, nézve azt is, ami nincs: a várat. Szolnok épül - szinte meglepett. 11-kor végre vasútra ülhettünk, s fél négykor itthon voltunk Aradon, a mi szerény otthonunkban. Csak legjobb itthon! Arad, szept. 2. Általános újságmondás a líceumban. Máday megházasodott. Nekem 17 órám van (mind történelem a III—VIII. osztályban) s minden régi méltóságom megmaradt. Jablonszky még fél évig helyettesítheti Simkovicsot stb. És csak most olvashattam az értesítést, hogy a Kárpát Egyesület még július 10-én beválasztott az Etnográfiai és Műipari Szakosztályba. szept. 3. Megkezdettük a rendes előadásokat. szept. 4. Teljes gőzzel nekifeküdtem Mária királyné című pályamunkám írásának. Párhuzamosan írom Széchenyi Pál életrajzát a M[agyar] Helikon számára. Hja, ez biztos 30 frt! szept. 9. Ipám eladta a muszkái 5 kát. holdas szőlőt (Zsiga bácsi tulajdonát) 4400 frt-on