Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1883 305 lapon. Ára 2 frt. Ráth kijelenti, hogy már megbánta a munka kiadását, s hogy csak 19-én küldi meg azt a lapoknak, mert akármily elösmeréssel viseltetik is egyébként e könyv iránt, iránya (?) miatt erős kritikát vár. „Wer Schimpft, der kauft” - jegyezte meg rá ipám. máj. 16. Könyvemből példányokat csak édesapámnak, Pistának, Horváth Dömének, Lutternek, Thallóczynak, Szalaynak, Ballaginak, Mangoldnak, Spitkónak, Jancsó- nak, Vargának adtam. Azelőtti publikációimból 50-60-at, sőt 100-nál többet is szét­küldöztem. máj. 17. Diákmajálisunkon r. 6-tól du. 4-ig, mikor 3 órakor kihozott kislányomat és fe­leségemet a fenyegető vihar elől hazahoztam. máj. 18. Thallóczyt, az Akadémia levelező tagul választotta. Éljen! (L. naplóm 577.1.)25 máj. 19. Ma már ecettel is borogattam a fejemet: két-három hét óta minden délelőtt rengeteg fejfájásom van. máj. 20. Magunk maradtunk Mariskával. Juliska, Tónival, Lujzával, no meg vagy 1500 emberrel Szegedre ment az Arad-Csanádi Vasút megnyitására. Nekem nem volt ked­vem, különben is sok a firkálnivalóm. Juliska éjfél után 1 órakor ért haza - 9 óra he­lyett. máj. 21. Édesapám ezt írja: „Kedves Sándor fiam! »Dósa és forradalma« könyvet kézhez vettem. Mély megindulással olvastam: Édesapámnak, kegyelettel - és a következő pár lapon az előszót, örvendetes hatást tevén rám, mert kicsinyben életrajzom és jó, fiúi kegyeletes vonzalmadnak tanúsága, hogy amit odaírtál, azt melegen érzed is.26 Fogadd atyai elismerésemet nevem ismertetéséért, mellyel magadnak szereztél örök nevet; áldjon meg az Ég! Légy szerencsés és boldog az emberi élet legvégső határáig családoddal együtt. Tiszta szívből kívánom. Maradván Sarkad, 1883. máj. 21. szerető apád: Márki János.” máj. 22. Ráth Dósáért egyelőre 150 frt-ot küldött. A többit közelebbre ígéri. A munkát, ahogy tudom, Thallóczy, Ballagi, Mangold, Szalay, Jancsó és Rózsaági készül ismer­tetni. máj. 23. Dorneczky Mihály В fuda] pesten, hol а VI. kér. reálnál tanárkodott, főbe lőtte magát. Az egyetemről ösmertem mint csinos, szelíd fiút.27a Du. meglátogatott a 84 éves Rajla számvevő Simándról. „Mindjárt tudtam, hogy magyar ember - szólt -, mert (a küldött régiségeket megköszönő levelemben) urambátyámnak szólított.” Eljön ezentúl, amikor csak jöhet. Máday egy 4-5 hetes kis (hím?) kanárival ajándékozott meg; Mariskával Mis­25 L. 1882. máj. 7-i naplóbejegyzés. 26 Márki a Dósa György és forradalma c. munkáját az előszóban édesapjának ajánlotta. Az előszó egyben édesapja rövid pályarajza. Kiemelte, hogy apja pályája akkor indult, amikor Széchenyi reformterveivel színre lépett s édesapjáét mint Széchenyi eszméit a mezőgazdaságban megvalósító személyiséget mu­tatta be. I. m. V—VIII. p. 27a Kacsa volt.

Next

/
Thumbnails
Contents