Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1883 303 ápr. 20. A honvédséghez, éspedig Lúgosra behíttak alternative május 1-jére vagy július 28-ra, öt hétre. 21-én folyamodtam a minisztériumhoz, hogy most elsején rukkolhassak be. Kezdem biflázni a gyakorlati szabályzatot. 22-én Dondé nálam. - Kubányi Jenny tegnap délután esküdött meg Sarkadon Reményi Bélával. 23-án Mariska játék közben ideszól: „Édesapám, ha rossz leszek, akkor sem kell a hideg víz; jó a - lénia is.” ápr. 24. 20-án valami kőpor esett a szemembe, s a kivételnél kissé megsértette a szemhéjamat. Egész máig háborgatott munkámban. ápr. 25. Feleségemmel kúráljuk magunkat. Ő marienbadi vizet iszik, én seltersit. Sétáinkhoz reggeli 6-kor fogunk. ápr. 26. Ráfogják az öreg Lugossy Józsefre, hogy meghalt. Szerencsére nem való a hír. ápr. 27. Rám meg azt fogják némelyek, hogy én írtam az Arad és Vidéke Régészeti lelet című cikkét,21 mely Tabajdyt, Ormóst s a nemes vármegyét parodizálja. Majd megmondom, ki foglalkozik velők! ápr. 29. Az „öreg barát” - ahogy híjjá magát az idősb Szinnyei - ismét igen kedves modorban biztat a magyar földrajz történelmének megírására. „A nemzet ezt mégiscsak Öntől várja.” (?). No, már akkor majd csak meg is írjuk egyszer; s hogy időt nyerjünk hozzá, jó lesz megtagadni a helybeli lapokkal sokszor tett apró szívességeket! ápr. 30. A főigazgató táviratilag tudatja, hogy a minisztérium nem engedte meg, hogy fegyvergyakorlatra most májusban rukkoljak be... máj. 1. Bunyitay megküldte a Váradi püspökség története című nagy művének I. kötetét.22 máj. 5. Tegnap olvasták föl a Történelmi] Társulatban Keményről írt jellemrajzomat.23 Úgy látszik, egy reporter sem hallgatta, mert minden tudósító egyformán referál róla. máj. 6. A Dondé ma búcsúzott el tőlünk 6-7 heti itt-tartózkodás után, mely idő alatt az 21 Egy különös lelet, Egy érczlap, melyen egy római senátor naplótöredéke olvasható. Arad és Vidéke, 3. évf. 1883. ápr. 26. 96. sz. [3.] p. 22 Bunyitay Vince: A váradi püspökség története. 1. A váradi püspökség alapításától 1566. évéig. Nagyvárad, 1883. X, [2], 473 p. 23 Publikált változat: Kemény János. A Történelmi Társulat által a Bay Ilona által kitűzött jutalommal koszorúzott jellemrajz. Századok, 17. évf. 1883. 5. sz. 401-413. p. Különnyomat is. Ua. Arad, [1883.],