Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
296 Márki Sándor naplói I. 1883 febr. 5. Mangoldot most Sebestyén Gyula csepüli lefelé a Tanügyben. Stílusára nézve azt mondja, hogy Mangoldtól már nem is mentség, hanem önvád, hogy „könyvét átnézette mással”, s hogy ennek is csak akkor lenne nyomatéka, ha megmondaná, kivel nézette át, s ha bebizonyítaná, hogy az a másvalaki csakugyan átnézte és ki is javította könyvét. (Tanügy, 182. 1.) Én - mint naplóm 647. lapján7 is jeleztem - átnéztem és kijavítottam Mangold könyvét, de korrektúraívet nem kaptam, s így nem ellenőrizhettem Mangoldot, mennyiben tudta elolvasni közbeszúrásaimat. Nem volt mondata, melyet összevissza nem forgattam volna. Másrészt azonban egyes fejezetei nem is kerültek kezeim közé. S azután mindez csak az én korrektúrám (?), de nem az én stílusom. Morál: „Historiae professorok, / Ne legyetek korrektorok!” febr. 6. Ma kaptam azt a gyászjelentést, hogy nagybátyám, boldogult édesanyám húgának, Róza néninek férje, Dutkay Ignác Baglyaspusztán (Bihar) febr. 3-[án] este 7 í/2-kor 65 éves korában elhunyt. Régen haldoklott, rá nézve megváltás volt a halál. Nyugodjék békében! febr. 7. Ráth Mórnak felajánlottam kiadásra Dósát. febr. 8. Megjelent К 8r. 15 lapon Czudar Mihály versei című, az Alföldben közlőit cikkemnek különlenyomata, 50 példányban.8 A múlt hónapban meg Jancsó adott külön- lenyomatot a Középiskolái] Szemlé bői, 100 péld. Címe: Aba Sámuel.9 N 8r. 4 lap, Ezt deákjaim részére húzattam le. febr. 9. Mangold írja, hogy a közoktatási] tanács szerdán (7-én) nagy vita után, főleg Hajnik ajánlatára, engedélyezendőnek nyilvánította magyar történetét, de а II. kiadást, tekintettel a stílus fogyatékos voltára, annak idején újra be kell terjeszteni. - Varga most nyomat egy világtörténelmi kompendiumot, melyért (10-12 ív) valami 200 frt-ot kap. febr. 10. A Kisfaludy Társaság újra 500 frt-ot tűzött ki egy magyar nő életrajzára. Már most, ha lehet, sort kerítsünk Mária királynéra. febr. 11. Czudar uram elhozta bemutatni a feleségét, s úgy látszik, újra megjött az „ándung”-ja, mert újabb csomó verssel fenyegetett. febr. 12. Szegény Juliska nénémnek bőven kijut a bajokból. Gyula mellhártya-lobban fekszik, kislánya himlőben, s ezt Lajos felesége, Jolán is megkapta. Most azonban már lábadoznak. febr. 13. Ezután lesz még csak boldog a tanár! A 3 első évben - állítólag - a rendes is csak 900 frt fizetést és 200 frt lakáspénzt kap. Nem csoda, ha Jánosi, Varga kissé desperál. 7 1883. jan. 23-i bejegyzés. Márki a kéziratokat igen alaposan átnézte és javította. Hagyatékában négy terjedelmes autográf kézirat maradt Mangold Lajos különböző tankönyveivel kapcsolatban: SZTE KK RKTMS 212-215. 8 Czudar Mihály versei. Felolvasta a Kölcsey-egyesület történelmi szakosztályában —. Arad, 1883. 15 p. 9 Aba Sámuel. Középiskolai Szemle, 1882. 437-441. p. Különnyomat 1883. 4 p.