Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1882 291 dec. 21. Jancsó figyelmeztetett a Budapesti Közlöny 19-i 290. számára, mely szerént „a véderőről szóló 1868. évi XL. te. módosítására vonatkozó 1882. évi XXXIX. te. 4. és 11. §-ai értelmében, a közös hadsereg tartalékából, 1882. évi december hó 31-ével a m. kir. honvédség szabadságolt állományába áthelyeztetnek: ... dr. Mjarki] S[ándor] az 51. sz. gy. e. tartalékos állományából a Duna-Temesközi 85. honvédzászlóalj szabadságolt állományába”. Hogyan kerülök én éppen Pancsovára? - Ha pénz dolgában tehetem, elfogadom; ha nem, lemondok, s vörös nadrágba búvom. dec. 22. Kissé elkésve, ma jelent meg Középiskolái] Szemlénk utolsó füzete. A 800 lapra terjedő egész évfolyam kétségtelenül emelte tanárkarunk becsületét, Jancsónak pedig különösen dicséretére válik. Sürgette, sürgettük a tanári állás helyes szabályzatát, de mikor lesz abból - duda?! dec. 23. Mariskának, mint rendesen, ez idén is egy nappal hamarább jött meg a kis Jézus, hozván neki mindenekfölött egy hőn óhajtott „leppes ruhás és lájeres” menyasszony babát, ágyat, csikót, kutyát, macskát, medvét, konyhát, képeskönyvet stb. Az egész idevaló rokonság összegyűlt, hogy tanúja legyen a karácsonyfa megpillantásán érzett ártatlan örömének. Eleimén annyira el is volt fogódva, hogy - mit azelőtt sohasem tett - csak csettengetett ujjaival. 11 órán erről nem is tudtuk ágyba dugni, úgy elfogta a nagy öröm. „Családi” vacsora nálunk. dec. 24. Családostul Sarkadra mentem haza. Aradról Csabáig a B[uda]p[est]re ügyekvő Spitkóval és Darvai dévai tanárral, Csabától Gyuláig Janival, Gyulától Sarkadig Lajossal és feleségével kerültünk együvé. Csabán a vonatkésés folytán másfél órát töltöttünk, jobbadán Göndöcs Benedekkel beszélgetve. Otthon édesapámat jó egészségben és elég jó kedvben találtuk - hála Istennek. Még az este Bertihez mentünk, gyerekeinek karácsonyfáját megnézni. dec. 25. Ősi szokás szerént együttesen mentünk a templomba, mint sátoros ünnepeken s otthon más ünnepeken is mindig. A nap nagyobb része - ismét ősi szokás szerént - tarokkban tölt el. dec. 26. Édesapám neve napja újra egybegyűjtötte a testvérek nagyobb részét. Jelen volt Berti és családja, Szekér Gyula, Imre, Lajos, Sándor, Jani, Gábor, Mariska és családja, összesen 8 „gyerek” és 10 unoka. Kívülünk számos idegen; pl. Révész Kálmán és Reményi Béla (K[ubányi] Jenny jövendőbelije), kikkel azután brúdereztem is. Az „okosabb” unokák felköszöntötték nagytatájokat, már izzadtam, mikor a kis Róza rákezdte, hogy „A Tiszában van egy nagy hal, / Melynek neve harcsa”, mert Mariska programjában is e vers állott; no, de a változat kedvéért ő a Marosban levő nagy halat szerepeltette, s mellé a két utolsó sort: „A jó Isten a nagytatát / Sokáig megtartsa” már nevetve mondta el, úgyhogy a t. publikumot is megnevettette, a siker tehát teljes volt. - Mariskának az utolsó pár napon náthaláza lévén s erős köhögése, bizony, furdalt a lelkiösmeret, hogy elhoztam; de ma háromszor is eleredvén az orra vére, ez (?) elejét vette valami kiütésnek, s most már éppen semmi baja. A társaság éjfél után 1-2 óra közt oszlott szét. - Adja Isten, hogy édesapánk névnapja még sok esztendőn át össze- gyűjthessen bennünket, s hogy őt mindig boldognak, elégedettnek és egészségesnek tudhassuk!
