Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

216

Márki Sándor naplói I. 1880

márc. 18.

Nevem napján a fiúk felköszöntöttek. (III. osztály: Novák és Deutsch; V. Szinesi, VI. Molnár). Levélben édesapám (ki egy bárányt is küldött), Pista, Juliska, Lajos, Jani, Gábor, Virku bácsi, Év[v]a, Dutkay Róbert, a kis Tóni, Thallóczy és Józsi bácsi.

márc. 20.

Thallóczy Leövey Sándor (a minisztériumban a reálisk. ügyek referense) nevében azt kérdezi tőlem, nem volna-e kedvem [Nagyváradra áthelyeztetni? - Nem. Egyrészt, mert nőm aradi, másrészt, mert itt jól találom magamat, s ha már nem rukkolhatok (amire a mesterségünkben nincs kilátás), B[uda]pesten kívül más helyre nincs okom vágyakozni.

márc. 21.

Laszky cikkeim fejében 40 frt-ot küld; oly soká halogatta, hogy már írtam is a Szabadságnak, hogy otthagyom.

márc. 25.

Gyalokay kijelenti, hogy a Biharnak szánt Román irodalom Biharban című cikksorozatomból hajlandó különlenyomatot adni.

ápr. 8.

Mariska most 9 hónapos; mától fogva nem kap anyatejet; könnyen válik el tőle, mert nappalonkint idáig is jobbára tehéntejet kapott. Egészséges, kedves kis jószág; már csúszkálni is tud egy kicsit, sokat kiabál, mindig játszik; fogai azonban még nincsenek, s így a történelmi igazság kedvéért helyre kell igazítanom január 14-[én] tett megjegyzésemet.

ápr. 15.

Hogy a bihari oláhokat, amennyire lehet, alaposan ösmertethessem, meglátogattam dr. Oncu Miklós helybeli ügyvédet, ki maga is oláh író. Készségesen ígérte meg, hogy a szükséges adatokat beszerzi számomra.

ápr. 16.

Sárói Szabó Pál tanártársam ma reggel 4 órakor bevégezte földi szenvedéseit. Nyíltszívű, derék, jó magyar fiú volt, szakjában otthonos. Hanem évek óta lappangott benne a betegség; dr. Weisz, kinek gyermekkori barátja volt, soha nem bízott megmaradásában. Mikor a múlt hó 20-án az egész tanártestület levétette magát, ő bosszankodott, hogy a meglehetős hidegben hajadonfővel kellett ott államink, s azt hitte, ennek következtében hűtötte meg magát újra. Ezt mondta nekem, mikor ápril 4-én utoljára meglátogattam, már mint ágyban fekvő beteget. Azóta folytonosan rosszabbult a helyzete, s lassan vívódott a halállal, bár hitt fölgyógyulásában. Ápolta ezt a hitét mindenki, ha biztosan tudta is, hogy hiú remény az egész. Csak 30 éves volt: ennyi idővel ki csüggedne el. S rohamos tüdőbaja, ha sokszor helyezte is önkívületbe, saját maga előtt titok volt. Intézetünkhöz 1878. aug. 4-[én] nevezte ki a minisztérium; azelőtt fél évig helyettes tanár volt a helybeli főgimnáziumnál, s azt is megelőzőleg Kecskeméten, mely, amint tudom, szülővárosa volt. Rendes tanári fizetést a múlt évben kapott. Özvegyet hagy hátra. Holnapután líceumunkból fogjuk temetni. Ma délben megnéztem őt a ravatalon. Nyugodjék békében!

ápr. 18.

A líceumból rendkívüli részvét mellett temettük el szegény Sáróit. Kollégáinak nevében Rózsaági búcsúzott el tőle, az ifjúság nevében két tanuló (Prielle, Török). „Hogy fogják eltemetni Billrothot, ha ezt így temetik?” - kérdi [az] egyik bugris.