Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1877

157

szept. 26.

Tréfából adta, de forró volt - az első csók!

szept. 27.

Svábyval voltam ott - de a „nóbel vizit” után visszaszöktem nem nóbelre. Jár a világ szája, de az nem zseníroz; úgy látszik, őt sem.

szept. 30.

Vörösbor-estély Svábynál, a „bús vőlegényénél (Pollák Adél).

okt. 2.

Levélírogatás; sok embernek voltam már adósa.

okt. 4.

A színház megnyitásán.

okt. 6.

A vértanúk emlékünnepén.

okt. 7.

Kirándultam Muszkára, gyalázatos locspocs időben, Juliskához. - Meglátogattam Nachtnébeléket is. - Ezúttal először voltam a Körös-völgyi vasúton.

okt. 10.

Vendégem Dutkay Béla, kivel

okt. ll-[én]

kimentem szüretelni Gyorokra, a legkellemetlenebb időben. Csak Spitkóék voltak ott. Késő este érkezett meg Muszkáról Juliska és Szeréna. Mindjárt más világ lett. - Megösmerkedtem dr. Hessel; Raiz Károlyt nem találtam otthon.

12. és 13-a

vígan telt el, táncoltunk quantum satis, de a hegyek közé csak 13-[án] rándul- hattunk ki, akkor is megáztunk. No, de legalább egy esernyő alatt Juliskával! A lányok sokat bosszantottak „Klarett” kisasszonnyal, egy náluk dolgozó varrólánnyal, kinek magas tetszését megnyertem.

okt. 14.

Hazajöttünk, s az egész napot Spilkáéknál töltöttem.

okt. 15.

Most már a Heinrich-ezredtől is kaptam kérdőívet. Milyen szép, hogy három ezrednek felelhet az ember egy és ugyanazon kérdésre! Bogdánffynak Kornay kir. közjegyző felmondott, minthogy 1 hétig megkérdezése nélkül szüretelt. - Este: Fatinitza.

okt. 18.

A Troubadurt Juliskáék páholyában néztem végig. Kész is van a világ a maga ítéletével, főleg mert a múltkor is hosszabb ideig tettem látogatást páholyában!

okt. 19.

A Gyorokon megösmert Hessné („Hermine néni”) tiszteletére Juliskáéknál „program”-ot csináltam, hogy a lányok éneklését hallja, s annak egy száma volt „Öt percig tartó kurizálás” - tőlem. Este vacsora után javában zongorázott Szeréna, midőn Juliska a program e számára kerítette a sort és zsebemből kihúzott órám fölé hajolva számította a perceket, követelve az udvarlást. Társaságban voltunk ugyan, de soha csábítóbb alkalmam nem volt arra, hogy megmondjam neki, mennyire szeretem őt, s hogy tőlem csak ezt az egy igaz szót várhatja, az udvarlást nem. Az ő biztató tekintete és mosolya vallomásom teljessé tételére bátorított. A műsorozat egy