Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
132 Márki Sándor naplói I. 1876 szept. 30. Gyönyörködtem az úrlóbos Rodich-bakákban, s elkísértem őket egy darabon, amint nagy hetykén, pörge kalaposán, lobogó ingujjal, fehér gatyaszárban utolszor állottak össze egyelőre Doppelreihenba, hogy kimasírozzanak ős Buda várából. - A banda nagydobja nekem is szólott, mert mával voltaképpen az én esztendőm is kitelt; holnap már az új nemzedék fogja a Stellungtól és szalutálástól kezdve mindazt tanulni, amit mi 365 nap leforgása alatt okkal-móddal, néha kaszárnyaáristommal (nekem egy 6 napot érő volt) a begyünkbe szedtünk. A prezencdinctjár tehát, aus ist. Nekem sok galyibát, sok veszteséget és igen nagy költséget okozott, de másrészt sok derült, gyakran gyerekesen víg napot is, mert minden egy sorsra kárhoztatott káplár kolléga rokonszenvezett velem egy kicsit, s így a padok közti élet letűnt napjait könnyű volt föle[l]eveníteni oly kevéssé kollegiális érzületű Abteilungban is, amilyen a mienk volt. - A tisztek is állandó jóakaratot (amint nevezik: gráciát) mutattak; hanem gondolom, főhadnagy uram Christophe volt legmélyebben meggyőződve az egész regimentben, hogy én nem a bakancs számára voltam teremtve eredetileg. Még fél hónapig fé- lig-meddig katona vagyok, de ennek a mundéros életnek egyelőre mégis el akartam mondani az adieu-t! okt. 2. Teljes díszben az Új épületbe vonultunk, hol a tiszti vizsgálatokat tartják, azonban visszatérhettünk, mert a mi magas számú ezredünkre talán csak a jövő héten kerül sor. Hozzánk intézett beszédében azzal vigasztalt bennünket az elnök, GM. Friedberg, hogy a bizottság merő „szelíd” emberekből áll, kik áteresztenek, ha csak a szájunkat tudjuk is fölnyitni. A Kari Ludwigokkal, amint hallom, ma, legalább idáig csakugyan így is tettek. No, legalább az auspiciumok nem éppen kedvezőtlenek; talán a muszka mumus is hatni fog lajdinántságunkra. Visszakaptam a sz[ékes]fehérvári tanárság dolgában beadott okirataimat, No- vák Kálmán polgármester szept. 29-ről kelt azon hátirati értesítésével, hogy „a kérelmezett állásra más neveztetett ki”. Régen tudtam, de most sem tudom, ki az a „más”. Minthogy e sorok megírása után idei naplómat lapozgattam, s ott nov. 21-ről19 az is szemembe ötlött, hogy ezredtulajdonosunk, Este Ferdinánd meghalt, jónak látom fölemlíteni, hogy valami 2 hét előtt a „Vacant”-ezredet FML Rosenzweig kapta, s így most már „fesche Rosenzweiger”, nem „fesche Estianer” volnék. okt. 3. Kinevezni kineveztek terézvárosi supplensnek, hanem most már én nem fogadtam el a helyet. Hofer igazgató ugyanis csak most mondta meg, hogy mivel a minisztérium 1 óra után csak 50 frt-ot fizet, az én 6 órámért egy évre mindössze is csak 300 frt járna. Ezért kár volna kidobnom 1000 frt-ot. Azzal akart vigasztalni, hogy Visontay, akit helyettesítenék, szabadulni akar az intézettől, s akkor azután az ő rendes tanárságát könnyen megkaphatnám, de hát addig mit eszünk? Gondolom, igazságom volt, hogy tehát visszautasítottam a számba sem jöhető állást. Ezt előre tudva, nem is jártam volna utána. Majd csak hazamegyek Sarkadra. Este Dolinaynál voltam; lapjait most Légrády adja ki. okt. 4. Mennyire szívemen hordom a vizsgálatra való készülődést, kitűnik abból is, hogy ma sem tanultam semmit. A délelőtt jobbára a gőzfürdőben telt el, este pedig 19 1875. nov. 21.