Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
114 Márki Sándor naplói I. 1876 de. 9-kor volt a koporsó-beszentelés, melynél meghatóbb, kínosabb jelenetet én még nem éltem keresztül; talán csak az fogható ehhez, mikor este 7 órakor a koporsófedelet is leszegeztük, s a földnek szántuk drága tetemét, mely életében egyes-egyedül a miénk volt. ápr. 21. De. lA 10-kor megkezdtük a temetés gyászos szertartását, s odahelyeztük a harmadéve, aug. 13-[án] elszenderült kis Imruska mellé, akit életében annyira szeretett a „nagymama”, s akiért azután annyiszor könnybe lábadtak szemei. Családunk temetkezőhelye lesz a számukra körülkerített kis kert. Vidéken szokatlanul sokan adták meg neki a végtisztességet; halvány nyilvánulása azon benső kegyeletnek, melyre egyéniségének angyali volta mindenkit mintegy kényszerített, aki vele valaha érintkezésbe jött. Az ő sírjánál kellett megszűnnie azon családi viszálynak is, mely családunk és az öreg Dutkay közt már évek óta fennállott; most ez a hideg ember is eljött megkönnyezni őt, s békejobbot nyújtani a rokonságnak. Most már édesanyám földi maradványából nincs más emlékem, mint egy fürt 59 évre terjedő kora mellett is szép, hollófekete hajából, egy rongy szemfödeléből s egy levél azon virágkoszorúból, mely első és legédesebb táplálékomat nyújtó kebelére volt letéve. ápr. 22. Ily ereklyéket küldtem Gábornak is, ki árvaságáról legfeljebb csak ma vehetett tudomást. О a fiútestvérek közt a legfiatalabb, de elég erős már arra, hogy szükség esetén a maga emberségéből is meg tudjon élni. Pedig effélék miatt sokat aggódott édesanyánk; 13-án is, hogy hazamentem, du. egy sarokba félrehíva kért és intett, hogy csak a legszükségesebb kiadásokra szorítkozzunk, mert édesapánk leroskad a teher alatt, s annyi rossz esztendő után valóban csaknem túlcsigázott fáradozásai mellett sem lesz képes az eddigi ellátásban részesíteni bennünket. Közülünk 4-en különben már önálló emberek; Pista törvényszéki ülnök Gyulán, Berti kasznár, Imre ispán Sarkadon, Juliska pedig Szekér Gyulánál van férjnél, ki mint vári számtartó kényelmes életet biztosíthat számára. Lajos jogvégzett, én is végiglátogattam már az egyetemet, Jani az idén esik túl rajta. Gábor elsőéves technikus, nem is 17 éves húgunk, Mariska pedig idestova a magát irántunk igazi testvérül viselő Nuszbek Sándor jegyese. - Mindazáltal az ő sorsa s az édesapámé a legnehezebb. Ők maradtak teljesen magukra abban a nagy lakásban, melynek éltető szelleme idáig édesanyánk volt. - Édesapánk igazán férfiasán fogadta a megrázó eseményt, de ha bizonyos nyugodtsággal tudott is intézkedni a tragikum prózai részeiről, mégiscsak meg-megjelent egy-egy áruló könnycsepp szemeiben, s megjelenik az ezután még többször. Fenyegetve van az ifjúra valló vidám kedély, mely édesapámat oly kedvessé teszi. Hogyan érezheti ő magát jól, midőn csak Mariska és Ferdényi társaságában költheti el ebédjét - s Mariska társaságában sem tudom, meddig?! - Ő, kinek 7 fia, 2 lánya van, s ki mindig szerette a vendégeket. Jól mondogatta azt édesanyánk, hogy „beh felfordult világ lesz ennél a háznál az én halálom után!”. - Ne vádoljuk azonban a sorsot, jó az isten; a fájdalom első pillanatában nem tehetünk mást, minthogy jövendő boldogságunkat egyenesen őhozzá fellebbezzük. Ma volt a gyászmise. Ennek végezte után Janival a fővárosba készülődtünk vissza (3 napi szabadságot kaptam). Mikor már menni akartam, Juliska jött hozzám. „Édes öcsém, ha anyai tanácsra lesz szükséged, kísértsd meg, hogy azt ezentúl éntő- lem kérd...”. Szegény Juliska! Mindig nagyon szerettem, most még jobban szeretem.
