Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)

Dusnoki-Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei

68 Gyula város történetének kezdetei munkákat sem tudtam mind feldolgozni,227 de végül is itt a város kezde­teiről van szó. A tanulmánykötetem elkészülte után még gyűjtöttem ada­tokat, amelyeket most igyekeztem felhasználni. Különösen a Vata várá­ról írtakat egészítettem ki. Ez ugyan Gyula története szempontjából csak mellékszál, de nem az Békés vármegye múltját tekintve. Gyula régmúltját kutatva ugyanis a Csőit nemzetséghez és a gerlai monostorhoz jutottam el, amelyet e nemzetség Vata ága alapított. Újabb munkák alapján ki­derült, hogy ez a monostor nemcsak 1214 körül, hanem már az 1180-as évek végén létezett. E vonatkozásban is különösen Rácz György szíves segítségét szeretném megköszönni. 227 A várostörténet kutatói közül Blazovich László számos munkáját használtam, a jegyzetek utalásait éppen ezért összezavarta volna, ha újabb köteteit is közéjük illesztem, ezért itt hivatkozom rájuk: Város és uradalom. Tanulmányok és források Gyula XV-XVI. századi történetéből. Gyula, 2007. /Gyulai füzetek 16./ Gyuláról is ír egy nagyobb régiót vizsgálva: Dél-alföldi városok a 14-16. században. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár T. Szeged, 2000.17-40. /Dél-alföldi évszázadok 13./ és Városok az Al­földön a 14-16. században. Szeged, 2002. /Dél-alföldi évszázadok 17./ Végül Kubinyi András Gyulát is elhelyezi a magyarországi városok hierarchiájában: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. In: Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. szá­zadban. Szerk. Csukovits E.-Lengyel T. Bp. 2005. 9-37. /Társadalom- és művelődés- történeti tanulmányok 35./

Next

/
Thumbnails
Contents