Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)
Dusnoki-Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei
Dusnoki-Draskovich József f Gyula város településtörténetének kezdetei 39 Béla király oklevelének egy kitételét hozta fel bizonyítékul, amely említ „egy bizonyos Nadány nevű pusztaegyházat, amely egykor a besenyők Békés megyéjében feküdt” („... qvandam Ecclesiam vacuam Nadany nomine, qve fuisset qvondam in Cottu Békés Bissinorum sitam Azt gondoljuk, hogy az oklevélrészletnek ez a fordítása is csak arra enged következtetni: egykor nem jelentéktelen számban besenyők is éltek Békés megye területén, illetve esetleg arra, hogy besenyő eredetű nemzetség hatalma alatt állt. Györffy azonban - Kristó szerint - egy nem feltétlenül szükséges szórendi változtatással más olvasatot ad: „egy bizonyos Nadány nevű pusztaegyházat, amely egykor a besenyőké volt, Békés megyében feküdt”.113 így tehát csak a besenyők nadányi (Körösladány) birtoklását igazolja az oklevél. Györffy szerint is egyértelműen bizonyított, hogy a Sárrét vidékén besenyő szállások voltak, erre utal a Sárrét területére kiterjedő szeghalmi esperességben a besenyő etnikumra utaló helynevek gyakorisága. Besenyő szórvány azonban véleménye szerint csak a Körösök vonalától északra volt található, a Csőit nemzetség és Vata pedig ettől délre lakott.114 Ezzel szemben máshol a következő fontos megállapítást teszi a magyarországi besenyőkről: „a forrásszerűen igazolt besenyő telephelyek legsűrűbben a kiterjedt sárrétek peremén mutatkoznak, ami kapcsolatban állhat a besenyők nagyállattenyésztő voltával.”115 Márpedig a Csőit nemzetség uralmi területe bizonyára kiterjedt a Körösöktől északra húzódó Nagysárrét, vagyis a Berettyó Sárrétjének területére is. A csolti birtokközpont ennek peremén, a Sebes-Körösnél helyezkedett el, Nadánytól mindössze kb. 10 km távolságra. Ha a Kissárrétet, vagyis a Sebes-Körös Sárrétjét is nézzük, amely délen Békésig, illetve a Fekete-Körösig terjedt, akkor azt látjuk, hogy Csőit ennek területén, Gerla pedig a közelében feküdt. Györffy megjegyzi azt is a magyarországi besenyőkről, hogy téli szállásaik megválasztásában a víz közelségének szerepe lehetett, és feltehető, bolgárok egyik része és a magyarba került onogur bolgár főúri réteg beszélt. (Az avarok nyelve. In: Honfoglalás és nyelvészet. 143-144. Vő. még.: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 63. és Magyarország története. 1/2. köt. 1663.) Györffy saját korábbi megállapítása szerint azonban a besenyők egy része is bolgár-török (csuvasos) nyelvet beszélt (a másik része köztörök nyelvet), mivel a besenyő törzsszövetség két nép egyesüléséből jött létre. (Lásd a 120. jegyzetet is.) Györffy hipotézisének logikus eredménye az, hogy a nagyszentmiklósi kincs birtokosa éppúgy lehetett besenyő, mint késő avar, a „békési Vata” és a Sártiván-Vecse nemzetség pedig éppúgy lehetett besenyő eredetű, mint török eredetű magyar. 113 A latin szöveget közli Kristó Gy.: Olvasókönyv Békés megye történetéhez. I. köt. Békéscsaba, 1967. 28-29. /Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 1.1 Utóbb elfogadta Györffy értelmezését. (Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp. 2003. 75.) Vö még: Györffy: A magyarság keleti elemei. 161. és TF I. köt. 511. iw -pp j köt. 496 és Magyarország története 1/2. köt. 1663. 115 A magyarság keleti elemei. 168-169.
