Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)
Dusnoki-Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei
28 Gyula város történetének kezdetei törzsi-nemzetségi keretek fennmaradásával számol.)76 Bár az adatokból egyértelmű a Csőit nemzetség kiemelkedő szerepe Kraszna vármegyében - miután kijelentette, hogy a magyar törzsek a megye területén nem létesítettek állandó téli szállásokat, de a Berettyó mentén felhatolva, völgyeit nyári legelőnek használták - Györffy mindössze annyit jegyez meg, hogy „nagy múltra tekinthet vissza a Berettyó torkolatvidékén lakó Csőit nem, a lázadó Vata nemzetségének itteni birtoklása; a Berettyó forrásvidékén fekvő Szilágysomlyó, régi nevén Vatasomlaja ugyanis a XIII. századig a Csőit nem birtoka volt”. Hozzáfűzve, hogy ez a jelenség nem áll magában, néhány kisebb jelentőségű nemzetséget hoz fel példaként, amelynek szintén volt birtoka az Alföldön is, s ez a tény esetükben egy XI. századi téli-nyári szálláspárra mutat.77 Lényeges megállapításokat tesz azonban Hu- nyad vármegye ismertetésénél, ahol összehasonlításul hivatkozik a Csőit nemzetségre. Györffy szerint Hunyad megye egy törzsfői nemzetség (a Bár-Kalán nem) nyári szállásterületéből alakult, hasonlóan Kraszna megyéhez, ahol eredetileg Vata nemzetségének volt nyári szálláshelye. E nyári szálláshelyre a Csőit nem őse, Vata a Berettyó partján haladva érkezett el Krasznába.78 Az Alföldön és Hunyad megyében is birtokos Bár-Kalán nemzetség kapcsán a szállásváltásról is fontos észrevételeket tesz: „a magyar törzsfők és nemzetségfők általában úgy választották meg szállásterületüket, hogy a telet víz melletti síkon, a nyarat pedig erdős hegyek között töltötték, s a téli és nyári szálláshelyet összekötő folyóparton ingamozgást végeztek. Ezért alakultak úgy az Alföld-széli nemzetségi szállásterületek, illetve megyék, hogy fele részben az Alföldön, fele részben a hegyek között terültek el. Az Alföld közepére települt nemzetségek szállásterületén azonban hiányzott a nyári legelő, ezért ezek a hegyvidéken is nyertek egy nyári legelőterületet, mely a télivel össze nem függött, de egy folyó mentén megközelíthető volt.”79 Györffy említett példái és - mint látni fogjuk - különösen a Csőit nemzetségre vonatkozó adatok alapján a Tiszántúlon a nomadizálás (vagy a transzhumáláshoz hasonló vándorló állattartás) sajátos rendszere kezd kirajzolódni, amelyre két tájegység, az alföldi síkság és az Erdély felé hú76 Györffy Gy.: A magyar állam félnomád előzményei. In: Nomád társadalmak és állam alakulatok. Szerk. Tőkei F. Bp. 1983. 365-390. 372. Elméletét először a 73. jegyzetben már idézett tanulmányában fejtette ki. (A honfoglaló magyarok települési rendjéről.) vö. még: István király és műve. 198-199. Kristó Gyula viszont Györffyvel szemben azt feltételezi, hogy nemcsak a „főemberek” és kíséretük nomadizált. Szerinte a X. század közepe táján lehet már azzal számolni, hogy rögzült a téli szállások helye. (A magyar állam megszületése. Szeged, 1995. 336-337. és Magyar honfoglalás. Honfoglaló magyarok. Bp. 1996.171-174.) Lásd még a 80. jegyzetet. 77 TF III. köt. 503. 78 Uo. 279-281. 79 Uo. 279. A 76. jegyzetben felsorolt munkáin kívül a főemberek téli és nyári szállásainak rendszeréről: Magyarország története. 1/1. köt. 795-796.
