Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)

Szatmári Imre: Középkori települések régészeti azonosítása Gyula környékén

154 Gyula város történetének kezdetei Belterület 0 500m 1 p и 2o. kép Vári. 1: a középkori Vári falu feltételezett kiterjedése a mai Gyulavári belterületén, 2: a lelőhely környezete „Gy.Vári” és a „Fehér-Körös F.” jelölésével Huszár Mátyás 1822. évi térképé­nek 43. szelvényén épületalapozásokról azonban még nincsenek információink, pedig ezek a középkori templom és temető helyének maghatározásában sokat segíte­nének.58 (20. kép 1-2.) K arácsonyi János a település első említését egy 1232. évi oklevélhez köti. Későbbi említései 1338-ból, illetve 1418-ból és 1478-ból szár­maznak. Az utóbbi esetekben azonban neve már Kezyeghaz alakban szerepel, jelezve, hogy egy korábban templommal rendelkező, de már el­pusztult településről van szó. Gyulától és Gyulaváritól is keletre, a mai Dénesmajor területén az 1994., 1995., 1996. évi régészeti terepbejárásaink során két olyan lelőhelyet is találtunk, amely egy jelentős Árpád-kori fa­luhelyet alkothatott. A település ugyanis két, egymáshoz közeli, keskeny kiemelkedésre terjedt ki, de a nagyon hasonló s gazdag leletanyag alapján bizonyosan ugyanannak a falunak a különböző részeit képezhették. Késő középkori leletek a lelőhelyeken nem fordultak elő, tehát a település még az Árpád-korban elnéptelenedett. A falu templomának és temetőjének he­lyét nem sikerült még azonosítanunk, bár embercsontok az egyik lelőhely több pontján is kerültek már korábban elő. A település egykori, törzsnévi eredetű, igen korai megtelepedésre utaló elnevezése a környező Keszi, P. (azaz puszta) Keszi, Keszi-erdő, illetve Keszi-rész, Keszi-fok, Keszi-dűlő határnév formájában máig fennmaradt. Az azonosításnak azonban Hu­58 Huszár 1822. 43. szelvény; Szatmári 2005. 152 - további irodalommal; MRT IV/4. Gyulavári 1. sz. lelőhely, Szatmári Imre 1990. évi helyszíni szemléje, illetve Kocsor- Kopcsik-Szatmári-Szilágyi 1994. évi terepbejárása. KESZI(EGYHÁZ)

Next

/
Thumbnails
Contents