Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)

Szatmári Imre: Középkori települések régészeti azonosítása Gyula környékén

144 Gyula város történetének kezdetei SZÉLHALOM A településre vonatkozóan nem sok okleveles adattal rendel­kezünk. Első említése 1520-ból való, de későbbi előfordulásai kö­zül 1555-ben és 1558-ban is Szer- hettel együtt említették. 1558 után nem fordul elő említése. Karácso­nyi János feltételezése szerint nevét a mellette lévő dombról kapta, így az - szerinte - Gyulától nyugatra például a Kálvária-dombnál, vagy a kígyósi út melletti Dézsi-halom- nál keresendő. A Gyula határában végzett terepbejárásaink során ta­lált középkori faluhelyek közül e területre - ha nem is pontosan - leginkább a Gyula 44. sz. régészeti lelő­hely illik, ugyanis az itt emelkedő, s Mogyoróssy János sírjának és a mel­lette álló temetőkápolnának is helyet adó halom környékén egyértelműen Árpád-kori előzményű, késő középkori település helye található. Ameny- nyiben hihetünk Karácsonyi János fentebbi feltételezésének, e faluhelyet az oklevelekben emlegetett Szélhalom nevű településsel azonosíthatjuk. A település templomának és temetőjének helyét nem sikerült lokalizálni, de ez az itteni újkori temető és a temetőkápolna miatt szinte lehetetlen is. A lelőhely közvetlen közelében lévő lelőhelyeken ugyancsak előfordultak Árpád-kori és késő középkori leletek, melyek valószínűleg ugyanehhez a faluhelyhez tartoztak.50 (12. kép) H elye pontosan meghatározható a Sióréten át kanyargó, napjainkra már kiszáradt, de egykor jelentős folyómeder déli partján emelke­dő györkehelyi domb területén, illetve annak közvetlen környékén. A fo­lyómeder és a terület - a „Pej Rét”-tői keletre - „Györkehely” néven Hu­szár Mátyás 1822. évi térképén is szerepel. A középkori település helyét elsőként Implom József azonosította 1934-ben, majd a falu templomát is feltárta 1936-ban. Megfigyelései szerint az egyhajós templom eredetileg kb. 10 méter hosszú és 5,6 méter széles volt, s négyszögletes szentéllyel 50 Karácsonyi 1896. II. 300; MRT IV/4. Gyula 44. sz. lelőhely, Berecz-Gábor-Kocsor- Szatmári 1991. évi és Gábor-Kocsor-Szatmári-Zatykó 1995. évi terepbejárása. 12. KÉP Szélhalom. A középkori falu helyszínrajza GYÖRKE

Next

/
Thumbnails
Contents