Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

II. FORRÁSOK - Czeglédi Imre: Társasélet, szórakozás, ünnepek egy kisvárosban.- Újságcikkek a Békés 1896. évi számaiból

\&logatás a Békés cikkeiből 1. Évfordulók Március tizenötödike Gyulán [...] Városunkban, a megye székhelyén, különösen impo­záns ünnepély folyt le, ami az előzetes lelkesedésből, mely három népkört együvé forrasztott a hazaszeretetben, előre is látható volt. Már kora reggel megjelent több helyen a nemzeti lobogó, az ünnepély azonban reggel 9 órakor vette kezdetét az ev. ref. templomban. A nagyszámú, a társadalmi osztályok minden egyes elemét magában foglaló közönségnek Domby Lajos lelkész mondott költői, lendületteljes beszédet, mely megindultságot és lelkes rokonszenvet keltett a közönség soraiban. Beszéde egyike volt azoknak a meggyőző igazi beszédeknek, melyek nem „csi­nált"-ak, hanem egyszerűen szívből fakadnak és minden ke­resetlenség nélkül, őszinte igazságukkal törnek biztos utat a hallgatók szívéhez. Az ünnepély maga a délutáni Kossuth téri ünnepély volt. Ezrekre menő néptömeg várta a vonatnál a 48-as körből lúindulvaMeszlény iLajos országgyűlési képviselőt, a csepergő eső dacára is, esernyő alatt, mi önkéntelenül is eszébe juttatta a szemlélőnek, az igazi 48-beli március „parapli-cug"-ját. 1 Meszlényi képviselő a fél három órai pesti vonattal érkezett s zúgó éljenzés fogadta, midőn egy piros szegfűvel gomblyuká­ban, egy első osztályú kocsi ablakában megjelent. A polgárság nevében Sal Sebestyén 2 fogadta, a három egyesült népkör nevében meleg szavakkal üdvözölvén őt. A menet ezután az újvárosi fúvószenekar indulói mellett a Kossuth térre vonult.

Next

/
Thumbnails
Contents