Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

II. FORRÁSOK - Antonius Hueber: Iratok, vagyis különféle mulatságos történetek évek szerint (részlet)

telibe találták, még átugrott a kerítésen. Egyszer az történt, ami valóban nevetséges volt, hogy a fiatalúr egy erős bikát két golyóval mesterien elejtett, és miután az a földön fekve még vergődött, majd kinyújtózott, két markos legénnyel a konyhára vitette azért, hogy a bőrét lenyúzzák és ételül szolgáljon. De akkor egy olyan dolog történt, amilyet senki sem képzelt volna, mert alighogy az emberek letették a vállukról a bikát, az a lábára állt ismét, új életre éledt és elfutott, mintha kutya baja sem lett volna. Mindenki kiáltozni kezdett és odaszaladt, a nagyságos úr kinézett az ablakból nem tudván, mi történt; mindenki a bika után fut, és senkinek sem sikerült megfogni. Mindenki álmélkodott, és nem volt képes felfogni, hogyan kapott új és friss erőre ez a dámvadbika. Addig űzték össze-viszsza, míg egy sarokba nem hátrált, az ifjú Károlyi gróf úr azonnal megtöltötte a puskáját, és végre földre terítette. E lövés után még egyszer feltápászkodott a bika, kirohant egy bozótból, és végül a lábaink előtt esett össze, ahol is kiadta lelkét; a konyhára vitték és pecsenye készült belőle számunkra. Hogy micsoda súlya van egy ilyen dámbikának, egy másik napon magam is megtapasztalhattam, mivel az ifjú nagyságos úr elejtett egyet, és a szolgák közül különben senki sem volt kéznél, nekem kellett hát segítenem a kastélyba cipelni Hibner doktor úrral, az istállómesterrel és a vadásszal együtt. Én megfogom az egyik hátsó lábát, a doktor úr a másikat, az istállómester az egyik fülét, a vadász a másikat, és mind a négyen annyira belefáradtunk a cipelésbe, hogy azt hittük, nem lehetséges elvinni a konyháig, ha nem vezényeltek volna minket igen keményen, ugyanis a fiatalúr mint parancsnok fegyverével mögöttünk jött, és erőszakkal hajtott előre. Akkor három egész napon át éreztem azt a súlyt a karjaimban, és alig tudtam felemelni őket. A dámvadvadászat mellett az ifjú nagyságos uraság a vadászat egy másik különös módjával is mulatta magát; majd a vízimadarakra puskázott, majd a vízen csónakázgatott, és midőn egyszer én is abban a kegyben részesültem, hogy velük mehettem, a Körösön megkerültük az egész urasági kastélyt rend-