Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

1. TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: A hétköznapok historikuma

kedeteik rutinszerű egymásutánját ezért tekinti a narratív történetírás e válfaja „kulturális dokumentumnak", afféle szövegnek, melyet, mint Natalie Z. Davis írja, olvasni, fordítani és értelmezni kell. Az antropológus Clifford Geertz által kidolgozott „sűrű leírás" megismerési technikának

6 a történészek körében megfigyelhető nagy közkedveltsége is e tőről fakad. Péter Bürke gondolatmenete szerint a történésznek „a kultúrát kommunikációs rendszerként kell kezelnie, olyan (írott) nyelvként, melynek »nyelvtana«, tehát arról szóló szabályai vannak, hogy hogyan kell étkezni vagy ruhát hordani stb. A kultúrát esetleg mint a »jelek rendszerét« tekintik, melyet szövegként »el lehet olvasni«... Az antropológus által használt »sűrű leírás« akként is újrafogalmazható, hogy az a fordítás egy formája, az adott kultúrában implicite benne rejlő szabályoknak a kívülállók számára történő explicitté tétele."

7 Az tehát a lényeg, hogy a mindennapi élet rekonstruálása nem csak abból áll, hogy dokumentumok alapján elbeszéljük annak tartalmát, részletezve tárgyi világát és eseményeit. A feladat valójában az, hogy rekonstrukciónk nyomán a múlt banális vonatkozásai a már elfeledett eredeti jelentésükben és természetes összefüggéseikbe ágyazottan, az akkor és ott nekik tulajdonított értelem, funkció és jelentőség szerint váljanak megismerhetővé. Az ilyen „historicista" célkitűzés tagadhatatlanul fokozza azt a veszélyt, hogy elvesztjük a távlat biztosította elméleti „rálátás" többlettudását, feláldozva ezt annak az illúziónak a kedvéért, hogy előzetes elméleti feltevések nélkül is rendszerezhető és elemezhető a feltárandó anyag. Anélkül, hogy túlságosan elmélyednék a „társadalomtudományos" makrotörténetírás és az antropologizáló mikrotörténetírás egymással folytatott fogalmi vitájában, azt azért megjegyezném: több ponton is kikezdhető az Alltagsgeschichte művelőinek az a szilárd meggyőződése, miszerint „vissza kell utasítani minden instrumentálisán felhasznált magyarázó elméletet", mert - folytatja Dülmen - a „kérdésfeltevések és a hipotézisek