Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)
Honismeret, helytörténet - Glück Jenő: Békés megyei iratok az aradi levéltárban
is teljesítettek. így például január 15-én a 10-es huszárezred 150 katonáját és lovait kellett szíjakkal ellátni. A megye a gyulai céhekhez fordult (183). A bizottmány elé terjesztett kimutatás szerint 1548 különböző méretű fegyvert szedtek össze, amelyekből 830-at a mozgó nemzetőrség kapott. Valójában 985 fegyvert osztottak ki, mert egyesek a hatóság közbejötte nélkül vették át azokat (288). Bizonyos mennyiségű lőszert is előteremteltek (189, 190). Elismeréssel nyugtázták Mezőberény református és luteránus híveinek felajánlását, akik harangjaikat áldozták fel ágyúöntés céljából (159). A megyén átvonuló csapatok ellátása rengeteg elszámolás tárgya: így például az első huszárezred tartalék századának január 1-16. között 7710 kenyér, 8647 zab- és 5921 szénaadagot biztosítottak (317). Szinte valamennyi ülésen szerepelt a gabonaellátás kérdése. Január 15-én utasították a megyei raktárnokot, hogy az önkéntes felajánlásokat "végső szükség" esetére tartalékolja (186). E téren is merültek fel nehézségek. Március 5-én megállapították, hogy Boczkó kormánybiztos intézkedései nyomán a kereskedelem pangásban van (337). A megye rengeteg fuvart is biztosított. Február 5-én bejelentették, hogy Füzesgyarmat 240 fuvart biztosított a Don Miguel ezred számára (363). A kormány Debrecenbe költözése alkalmával Gyoma 150 szekérrel segítette Szolnoktól az anyagok továbbszállítását (250). Egészségügyi téren kiemelkedik a békési kórház (50 férőhely) megszervezése (365). A hadifoglyok elhelyezése szintén feladatot jelentett. A bizottmány felháborodva értesült arról, hogy Magyar-Gyulán a hadifoglyokat nem kezelik az utasítások szerint. Sürgősen intézkedtek "a közbotrány" elkerülése végeit (358). Az újonnan érkező hadifoglyokat Dobozon "tiszta és rendes házakhoz szétosztották" (526). Vukovics kormánybiztos elrendelte, hogy biztosítsanak fehérneműt a hadifoglyoknak (357). A terhek miatt szükség volt az adó sürgős behajtására. Német-Gyulát megrótták elmaradása miatt (148, 304, 435). Egy alkalommal a megyét Beliczay József táblabíró özvegye 2000 forintos kölcsönnel segítette ki (148). A megyét foglalkoztatta az áprilisi törvények végrehajtása is. Szeghalom kérte perének áttételét az úriszékről a megyei törvényszékhez (394). Elrendelték a községi számadások hatósági felülvizsgálatát, mivel a földesúri hatáskör megszűnt (408). A vizsgált időszakban néhány jelentősebb úrbéri mozgalom is volt. Csaba megtagadta az 1845-ben kötött örökváltsági szerződés és a megvásárolt 225 hold allodiális földért járó kötelezettség tel-