Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)

Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Pánczél Barnabás: Kerecheni, Iustitia, Kleió

rabláncon sínylődő Török Bálintja szátiakozásra késztet, ám jogos utálatra a Nemeskürty által leleplezett kolostorrabló főúr. A "kirohanó" Zrínyi kifogástalan jellemű, lőrőlmetszett barokk "miles Christianus"-ként él a köztudatban, akinek lelkét költő dédunokája angyalszárnyakon viteti a mennybe, a történetírók viszont bújtatni igyekeznek Katzianer tábornok gyilkosát, az orgyilkos oligarchát, egyházi javak gátlástalan prédálóját. Az Egert hősiesen védelmező Dobó glóriás alakja mögött csaknem észrevétlen húzódik meg Szamosújvár feladója. Illyés Gyula és Németh László ellentétesen előjelezve viszik színre közös drámahősük, Görgey alakját. Az ellenálló Bajcsy-Zsilinszky vértanú-képmása is jótékonyan eltakarja az Áchim gyilkosáét. A személyváltogató szubjektív szemlélet ugyanazt a teltet is más-más mércével méri. Losonczy feladja Temesvári, Áldana sorsára hagyja Lippát, Nyáry egy szál magában várja be az üres Szolnok kapujában a megszállókat, Dobó átadja Szamosújvárt, Wagner és Sennyey az éj leple alatt szelelnek el Jenő várából. Egyiküket sem emlegetik árulóként, egyes-egyedül Kerechenit. Igaz, a Kapósból elillant Széli Péter hadnagy bitón bűnhődik árulásáért, de parancsnokát, Dersffy Istvánt, aki segítségkérés ürügyén még a megszállás előtt eltávozik állomáshelyéről, fél évvel később a kassai kapitánysággal jutalmazzák. Az ismételt köpönyegforgatásáról hírhedt Balassa Menyhértet sem kárhoztatják, alkalmasint azért, mert okosan hajtotta végre utolsó pálfordulását; de lám, a későbbi századok "átállói" is más-más minősítést kapnak, aszerint, hogy melyikük, mikor, melyik oldalra szegődött. Történetírásunk említett negatívumaiból következik, hogy a köztudat, bizony, alig őriz többet Kerecheni tevékenységének egészéből, mint sokszorosan elítélt szerepét Gyula megadásában. Az érdektelenség következtében magánélete, "civil" tevékenysége, vitézi pályájának korábbi szakasza úgyszólván egészében az ismeretlenség homályába merült, s mindezzel együtt - igen sajnálatos módon - megannyi érdeme is: - vitézeinek sikeres vállalkozásai, jelentős erődítő-építő munkálatai mindkét állomáshelyén (Szigetvárott és Gyulán); diplomáciai tárgyalásai az ellenkirályok közti békekötés érdekében; ütközet sorsát eldöntő önkéntes segítségnyújtása a királyi hadaknak a Felső-Tisza menti háborúban; Ferdinánd, majd János Zsigmond kecsegtető ajánlatainak határozott visszautasítása - előbb szigeti tapasztalatai, utóbb szilárd királyhűsége alapján; pontosan vezetett várgazdálkodási számadásai; az a tény, hogy az ellene indított egyetlen hi-