Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)

Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Supka Magdolna: 25 éve halt meg Kohán György

Alföld-festői profiljához némely irigyei - a művészek és műitészek közül csökönyösen ragaszkodtak. Kimondatlanul is ennek a vesztegzár-állapotnak akart Kohán radikálisan véget vetni, amikor kijelentette, még Gyulán, a kiállítási anyag számbavételénél, hogy egyetlen olajképét sem hajlandó a viasztemperáival együtt bemutatni. Ennek nem az volt az oka, hogy tartott volna attól, kétlakiságnak, tilosban járásnak tekinthetik a kétféle stílust - hiszen ő Párizsban látta, hogy Picasson kívül is hány művész vezette ecsetjét egy-egy korszakán át, egyszerre kétféle festői modorban, egyforma felkészültséggel és magaformáló következetességgel. Nem más ez, mint amikor egy kiváló színész egyazon évadban vállal két darabban kétféle - egy drámai és egy komédiái - szerepet, egyforma rátermettséggel. Más kérdés az, hogy a "szocreál" időkben Kohánnak ezzel a színbenformában választékos temperastílussal előállani bajos lett volna, még akkor is, ha a kiállítás anyagába kívánkozó néhány nagyméretű grafikája - szénrajzvázlatok a frízeihez, meg egy-két korábban kizsűrizelt olajfestménye megmutatták, hogy a kétféleség, a reális és a stilizált fomalátás egygyökerű - mint ahogyan Kohán már akkor tudta, hogy a két útnak az ő pályáján egybe kellett futnia. Olaj vagy tempera, vászon vagy papír (faroston) egyetlen egyféle, összetéveszthetetlen Kohán Györgyöt vittek s hagytak a műtörléneti elemzés tárgyául. Attól sem kellett tartania ezen a kiállításon, hogy az emeleti hatalmas díszteremben felsorakozó toll-, és kréta-, meg szénrajzú képei felfedik a hozzáértők előtt látásának világjártasságát (abban a még franciás "esprit"-t is), mert éppen ezek, akik a festészetre specializálódtak, különös módon járatlanok rajzművészetünk ismereteiben - máiglan idehaza. Annyira, hogy most is elcsodálkoznak, amikor megemlítem Andrzej Wajda látogatását Kohán György 1976. évi emlékkiállításán, ugyancsak a Nemzeti Galériában, ahol a neves filmrendező vissza-visszetérve a rajzokhoz, sürgető intenzitással javasolta, vigyük ki Varsóba őket, biztos sikert ígérve ott, ahol a legmodernebb, Európaszerte magasra értékelt grafikai művészet Szabadon virágzott - a szocializmusban is. Az életmű valódi hangterjedelme - amit Wajda azonnal felmért a kiállítás megszólalásából - számomra is itt mutatkozott meg igazában, jórészt azáltal, hogy a művész hagyatékából ekkorra kerültek elő azok a mindenki számára ismeretlen művek, amelyekre mint utolsó alkotásaira hívta fel a figyelmemet, megjelölve elhelyezésüket az újonnan kapott - számomra is-