Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)
A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Szétváló utak
csak kartont gyártanak. A másik gyár, ahol én dolgozom, az egy kartonfeldolgozó üzem, amely áll egy nagy nyomdából, stancoló és kikészítő üzemből, de majd erről később. 8 Szóval most zártam az első hónapot és 410 dollárt kerestem. 250 dollár a törzsfizetés és 160 dollárt kaptam házi munkákért. Ezen a területen nem ismerem ki magam még. Ugyanis a házi munkák mind tiszta tipografizálási munkák voltak, mind elfogadták, de nem a mi üzemünk nyomta őket. Talán érdekelni fog benneteket, ha megírom a honoráriumokat. Egy levélfej-vázlat 15 dollár, egy kis, 16 oldalas prospektus 25 dollár, egy szignet 30 dollár, egy levélfej 35 dollár, egy borítópapír 30 dollár, egy kis cimke 25 dollár. Ezek olyan összegek, amilyeneket Pesten pengőben sem lehet elérni. De ennél jobb honoráriumok is vannak. Van itt egy Fehér nevű rajzoló, magyar, 20 éve van itt, nagyon tehetséges és 200-250 dollárt kap egy hirdetésrajzért. Természetesen itt egészen más az élet, mint otthon, és nem lehet átszámítani a pénzeket. De most, hogy megjött a bútorunk és néztünk lakást, látom, hogy igen rendes, úri helyen lakva, 4 szobás lakásban, rendes élet mellett, 100 dollárt meg tudok takarítani havonta. Nem tudom, hogy hogy alakulnak a dolgok a továbbiakban és mit fog jelenteni a százalék de őszintén mondom, hogy nem is érdekel. Boldog vagyok, hogy dolgozhatom és pláne ilyen elsőrangú vállalatnál. Rengeteg probléma van a gyárban és úgy látom, hasznomat fogják venni. A nyomdában most külön stúdiót építenek nekem, és megrajzoltatták velem a bútorokat, hogy olyan legyen minden, mint én szeretném. Nehéz beleszokni a pesti kicsinyes szellem után, ahol 5 évi veszekedés után sem lehetett elérni, hogy egy szolga álljon rendelkezésre az adminisztrációs dolgok elintézésére, hogy itt, amit elgondol az ember, azt rögtön megvalósítják. Korlátlan mennyiségben áll rendelkezésemre szerszám, anyag és festék, és ha azt mondom, hogy kísérletezésre ez vagy az kell, kérdezés nélkül rendelik meg. Természetesen nem élek vissza evvel. Általában nagyon-nagyon türelmesek velem, és elmondották, hogy minden új alkalmazottat, akit felvesznek, előbb 6 hónapig tanítják, mielőtt az irodába beültetik dolgozni. De minden kis tisztviselő pontosan érti, mi a karton és mi a regiszter stb. 9 Énvelem is azt csinálják, hogy az egész üzem Stancoló: nyomódúcokat készítő üzem. Regiszter soregyen, vagyis a könyv egymással szemben levő oldalain a sorok fedik egymást.