Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Honismereti, helytörténeti írások - Néhány adalék József Attila és Gyula város kapcsolatához

\ Saitos Gyula könyvében pedig a következőket olvashatjuk: "Kopré József irodalomtörténeti kutatásainak eredményeként (Irodalmi Újság, 1956. IV. 14.) tudunk József Attila Makón írt első szerelmes verseiről is, amelyek 1921 nyár elején a lázas érdeklődéssel forgatott Petőfi-kötet sze­relmes verseinek visszhangjaként születtek meg. Már ezek az első szerelmes versek, bármennyire Petőfi-utánzatok is, nem mondvacsinált, most verset írok hangulatból születtek. Ezek mögött is, akárcsak a többi zsengéknél, életes élmény volt. A Makai-család és a Makón élő Lőwenstein-család közötti rokonság révén József Attilának hamarosan sikerült az internátusból rendszeres délutáni kimenőket biztosítani azzal, hogy egy gyenge tanuló rokongyereket tanít. Az akkor csak Kiszsidó utcának ismert Eötvös utcában volt ez a ház, s a ház kertjével lábtól szomszédos volt az Erdei-ház kertje. Amikor Attila tanítványával a kerti lugasban foglalkozott, a szomszédos kertben rendszerint ott foglalatoskodott Erdei néni 15-16 év körüli leányunokája. Az élet valósága: a szomszédos kertben virágai között haj­ladozó leányka, a szabad természet szépségeit buján árasztó nyári délután szívet bizsergető életérzéseket pezsdített meg a serdülő ifjúban... És megszülettek József Attila legelső szerelmes versei a szomszédban látott lánykához, akivel egy szót sem váltott, s akiről csak annyit tudott, hogy Katónak hívják". 5 Szabolcsi Miklós meglehetősen óvatosan kezeli ezt a forrást, Saitos Gyula valamivel határozottabban. Amikor Schlossné Szilágyi Katalinnal ezekről a kérdésekről elbeszélgettem, a feltételezéseket tulajdonképpen megerősítette és alátámasztotta. A ma 86 esztendős idős hölgy meglepő frissességgel őrzi József Attilával kapcsolatos emlékeit. Birtokában van József Attila versesköteteknek, s az előzőekben említett két könyvnek is. A személyi tulajdonát képező verseskötetekben a "zsengék" közül megjelölte azokat az 1920-ben írott költeményeket, amelyeket annak idején "kézhez is kapott" József Attilától, oly módon, hogy a fiatal fiú bedobálta azokat nagyszülei kertjébe. Ezek között érdekes módon nem csupán szerelmes versek voltak, hanem mások is. Többek között a bedobott versek között volt a "Szeretném, ha vadalmafa lennék..." kezdetű költemény is, amelyet nagyon szép versnek tartott és tart ma is. Hogy hatással voltak ezek a költemények Szilágyi Katalinra, azt az is bizonyítja, hogy nem egynek a szövegét idős kora ellenére ma is kívülről tudja. Ezeknek a fiatalkori költeményeknek az 5 Saitos Gyula: József Attila Makón. Bp. 1964. 28 - 29.

Next

/
Thumbnails
Contents