Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Péter András

A debreceni diák Péter András Debrecenben nem lett kollégiumi bentlakos, magán­háznál helyezték el, a Főiskola-téren, szotyori Nagy Károly kántor, kol­légiumi énektanárnál. A szotyori Nagy család egyike volt a Székelyföld legrégibb ősnemes családainak, melynek egyik ága a XLX. század elején Erdélyből Magyar­országra származott, és itt a protestáns zeneirodalom terén szerzett nevet, sőt külföldön is ismertté vált. A kisdiák nemcsak meleg családi légkört, hanem izzó hazafias és függetlenségi szellemet is talált itt. 8 Három és fél évig élvezte Nagyék vendégszeretetét és a háziasszony gondoskodását. Debreceni diákoskodása az osztrák önkényuralom legsötétebb idejére esett ugyan, de a kollégium nemes tradíciói és a nemzeti ellenállás szelleme megedzették magyarságában. Az 1852/53. tanév éwégi vizsgáit 1853. júüus 28-án tette le: vallásból és nyelvekből kitüntetéses első osztály, tehát emi­nens: egyéb tudományokból pedig első osztály, azaz classis prima. Tantár­gyak voltak: vallás, latin nyelv, görög nyelv, természettan, történelem (de csak világtörténelem, 1648-al, a westfáliai békével bezáróan!), földrajz, mértan, magyar nyelvtan, szépírás magyar, latin és német nyelven. A tanévek közti nagy szünidő ekkor augusztus és szeptember hónapra esett. A szorgalmi idő október elejétől július végéig terjed, s két félévre osz­lik. A félévek feljebbviteli vizsgával (írásbeli és szóbeli) zárulnak, az iskolai év pedig nyilvános vizsgával. Az iskolai év eredményeiről nyomtatott évkönyvben kellett az igazgatónak beszámolnia. 9 A Péter Andrást tanító tanárok közül ki kell emelnünk: Lengyel Zsig­mond, Osterlamm Ernő, Tüdős János, és Tóth József nevét. Tóth József tehette a legnagyobb hatást az ifjúra: ritka eredeti tanáregyéniség volt. Ruhaviseletéről, magatartásáról, sajátos tanítási módszeréről, ötletes és szellemes észjárásáról - még életében - az anekdoták százai keltek szárnyra. 10 Nemcsak szeretett tanárainak az emlékét őrizte meg Péter András, hanem itt kötött életre szóló barátságot ecsedi Kovács Gyulával, Géresi 8 Daru Sarolta: i.m. 9 Első évi Értesítvény. Debrecen, 1854. 10 Nagy Sándor A Debreceni Kollégium mint egységes intézmény az egyetem kiválásáig. Debrecen, 1940.303 - 304.

Next

/
Thumbnails
Contents