Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Péter András

E gimnázium-alapítás történelmi jelentőségét barát és ellenség egy­aránt fel tudta mérni, ezért lett később is politikai vízválasztó: ki mellette, ki ellene... A Nap c. budapesti újság 1916. július 12-i számában nekrológ-vezércikket szentelt Péter András emlékének, melynek a Magyar meteor címet adta. Ebben méltatta a szeghalmi haladó szellemű paraszt­birtokosnak a magyar művelődést szolgáló érdemeit. A Sárrét egyetlen gimnáziumának történelmi jelentőségéről így írt Sza­bó Pál 1940-ben, az alapító születésének 100. évfordulóján: "Ami a sárréti nádasokban, ingoványokban, mocsarakban, ködökben, vizekben, áradásokban és apadásokban évezredekig bujdokolt és lappan­gott, az szárba szökött máról holnapra a Péter András iskolájában a paraszt tanulókban. Ha nézi, hallgatja az ember ezeket a fiúkat Pesten, különböző sorsdöntő kérdések formálásánál, lehetetlen, hogy szemébe ne buggyanjon a könny, és mellét ne feszítené a büszkeség, mert hiszen ezek a fiúk a végképp megrekedt szellemkultúra szekerét rántották ki a jobb és igazabb írók, művészek segítségével a feneketlen tehetetlenségből. /.../ Tény az, hogy eddig is ontotta a Sárrét a tehetségeket a szélbe, lehetne neveket sorolni, de a szánalmas bukáson ez mit sem változtat. Kellett valami, egy szervezett intézmény, amely zárt sorban indítsa harcolni a sárréti fiúkat. Lehet, hogy Péter András nem tudja még, de az iskolája tökéletesen meg­nőtt a kívánt intézménnyé. /.../ Mint a pergőtűz, úgy zúdulnak rá a magyar sivatagra a sárréti szellemrajok..." III. Életrajz Az ősök és a szülőföld A családi legenda szerint a Péterek a Nagykunságból származtak Szeghalomra. 1 A törökökkel együtt dúló tatár horda elől két Péter testvér menekült volna el, s az egyik a Nyírségben, a másik a Sárréten telepedett le. Vagyo­nukból csak annyit tudtak megmenteni, amennyit egy-egy négyökrös szekér elbírt. 1 Pásztor József: Péter András 1840 -1916. (A szeghalmi ref. Péter András Reálgimná­zium értesítője 1926/27. 9.)

Next

/
Thumbnails
Contents